Evangélium:

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1-9

 
Elmélkedés:

A dicsőséges arc és a kereszt

A színeváltozás eseménye az evangélium egyik legfontosabb jelenete, amely egyszerre mutatja meg Jézus isteni dicsőségét és a szenvedés titkát. Jézus maga viszi fel három apostolát, Pétert, Jakabot és Jánost a hegyre. A pontos helyet nem nevezi meg Máté evangélista, talán azért, mert nem a földrajzi hely a fontos, hanem a tapasztalat, a találkozás Isten dicsőségével.
A hegyen Jézus arca ragyogott, ruhája fehéren tündökölt. Ez a pillanat nem valamiféle illúzió, hanem annak a valóságnak a felfedése, amely mindig is jelen volt Jézusban, csak eddig rejtve maradt. A tanítványok számára ez olyan élmény, ami megrázó és megerősítő is egyben. Egy rövid időre megláthatják, hogy Jézus több, mint egy nagy tanító, próféta vagy csodatevő – ő valóban az Atya Fia, a megtestesült Isten.
Aztán megjelenik Mózes és Illés, a törvény és a próféták képviselői, akik Jézussal beszélgetnek. Lukács evangélista szerint a beszélgetés témája az ő halála, amelynek Jeruzsálemben kell bekövetkeznie, vagyis a kereszt és a szenvedés. A dicsőség nem elválasztható a szenvedéstől. A mostani dicsőséges fény nem elmenekülés a kereszt elől, hanem megerősítés az útra: ez az Atya akarata, és Jézus teljesen aláveti magát ennek.
Péter – szokásához híven – azonnal beszélni kezd: „Jó nekünk itt lennünk!” Sátrat akar építeni, meg akarja őrizni az élményt. Ez egy nagyon jellemző emberi reakció. Aki megtapasztalja Isten közelségét, az legszívesebben ott maradna örökre. De a színeváltozás nem azért történik, hogy elkülönítse a tanítványokat a világtól, hanem hogy megerősítse őket abban a küldetésben, amely visszavezet a völgybe, oda, ahol szenvedés, küzdelem és hitük próbái várnak rájuk.
A felhőből hallható tanúskodás – „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” – világos isteni iránytű. Nem Mózes, nem Illés, hanem Jézus az, akit követni kell. Az Atya nemcsak bemutatja a Fiát, hanem figyelmeztet is: az igazi tanítvány az, aki hallgat rá, elfogadja tanítását, és vállalja a vele való utat, még a keresztutat is.
A tanítványok arcra borulnak a félelemtől, mert bizonyára nem csak a fény, hanem a hang is megrendíti őket. Jézus azonban odalép hozzájuk, megérinti őket, és azt mondja: „Ne féljetek!” Ez a színeváltozás legszemélyesebb mozzanata: Jézus az isteni dicsőségből kilép, és az érintés szelídségével bátorítja az embert. Ez a kettősség Jézus lényege: a ragyogó Isten és a megérintő Megváltó egyszerre.
A mai ünnep arra hív, hogy újra felismerjük Jézusban a dicsőség Urát, aki szavaival és jelenlétével erőt ad. A kereszt előtt állva, a szenvedések láttán nem csupán emlékeznünk kell erre a fényre, hanem tudnunk kell: ugyanaz a Jézus jár velünk a sötétben is, aki a hegyen ragyogott. Nem az élmény a cél, hanem az átváltozás, hogy mi magunk egyre inkább Krisztushoz váljunk hasonlóvá. Minden emberi gyengeségben is ott rejlik az isteni erő, a kereszt mögött ott a feltámadás, a szenvedés mögött a dicsőség.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te megmutattad dicsőséged fényét a hegyen, hogy erőt adj tanítványaidnak a szenvedés idejére. Add, hogy én is felismerjem arcod ragyogását a nehézségek között, és ne veszítsem el a bizalmat akkor sem, amikor sötét völgyeken vezet életutam! Segíts, hogy hallgassak rád, kövesselek téged, és egyre inkább hasonlóvá váljak hozzád! Világítsd meg lelkemet, és tölts el szeretettel!
 
(Kérésre naponta szívesen megküldjük Önnek e-mailben a napi evangélium szövegét, és a hozzá kapcsolódó elmélkedést és imádságot. Az ingyenes szolgáltatásra itt iratkozhat fel.) \n\n"; ?>