Evangélium:

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

 
Elmélkedés:

Szent János apostol és evangélista, akit a mai napon ünneplünk, érdekes alakja az evangéliumnak. A tizenkét apostol közül ő a legfiatalabb. Közel állt Jézushoz, az utolsó vacsorán közvetlenül mellette ülhetett, az apostolok közül egyedüliként állt a kereszt alatt, Jézus őrá bízta édesanyját, Máriát. Az evangéliumban csak így nevezi magát: „a tanítvány, akit Jézus szeretett.” Nem név szerint azonosítja magát, hanem a szeretet kapcsolatán keresztül.
Nem tévedés, hogy a karácsony utáni napokban egy húsvéti eseményt olvasunk, amelyben értelemszerűen János szerepel. Ebben a részben a „szeretett tanítvány”, tehát János fut a sírhoz, miután Mária Magdolna húsvét reggelén hírül hozza az apostoloknak, hogy a sír üres. János gyorsabb, előbb ér a sírhoz, de megvárja Pétert, ezzel is kifejezve az Egyházban elfoglalt rendet, Péter elsőségét. Aztán amikor János is belép, lát és hisz. Nincs szó látomásról vagy képzelődésről, de Jézussal való találkozásról sem, hanem csak a leplek és az üres sír látványa ébreszti fel benne a hitet.
János élete erről a Jézus sírjánál született hitről való tanúságtétellel folytatódik, megírja evangéliumát, továbbá a Jelenések könyvét, valamint neki tulajdonítunk három apostoli levelet is. Az apostolok közül egyedüliként természetes halált halt, tehát nem volt vértanú.
Szent János példája arra hív bennünket, hogy mély, bensőséges kapcsolatban éljünk Krisztussal. Nem a hangos szavak, nem a látványos tettek számítanak, hanem az, hogy ott vagyunk-e az Úr mellett, ott állunk-e a kereszt alatt, futunk-e az üres sírhoz, és készek vagyunk-e hinni akkor is, amikor nem látjuk őt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te különös szeretettel választottad ki Szent Jánost, hogy tanúságot tegyen dicsőségedről. Add, hogy hozzá hasonlóan mi is közel kerüljünk hozzád, ne csak szóval, hanem szívünk lelkesedésével és szilárd hittel! Taníts minket észrevenni a jeleket, és hinni akkor is, amikor homályban tapogatózunk! Segíts, hogy hűségesek maradjunk akkor is, amikor nehéz életünk keresztjét hordozni! Add nekünk Szent János apostol lelkületét, hogy tanúságtételünk hiteles legyen!
 
(Kérésre naponta szívesen megküldjük Önnek e-mailben a napi evangélium szövegét, és a hozzá kapcsolódó elmélkedést és imádságot. Az ingyenes szolgáltatásra itt iratkozhat fel.)