Napi evangélium

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Elmélkedés:

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – talán ez a legismertebb, egyik legtöbbet idézett mondat az újszövetségből. És talán éppen amiatt, hogy sokszor halljuk, könnyen átsiklunk a jelentősége felett. Pedig ha valóban szívünkbe fogadjuk e szavakat, akkor valami mély és megrendítő tárul fel számunkra: Isten nem elvárta, hogy az ember bizonyítsa hűségét, hanem Fiát adta értünk, megváltásunkért, üdvösségünkért.
Ez a szeretet nem arról szól, hogy ki érdemli meg, hanem hogy ki nyitja meg a szívét előtte. Jézus világosságként jött a világba, de ez a világosság nem mindenkinek kedvező. A fény nemcsak feltárja a dolgok szépségét, hanem egyúttal mindent megmutat, azt is, ami kényelmetlen, mert felszínre hozza azt, amit homályban szeretnénk tartani. Ezért van az, hogy van, aki elfordul tőle, és nem azért, mert a világosság nem lenne jó, hanem mert fáj, amikor a fény megvilágítja sebeinket, gyengeségeinket, rejtett szándékainkat. De Isten nem riad vissza ezektől. Ő nemcsak az erősségeinket szereti, hanem az egész embert, a gyengeségeinkkel, a félelmeinkkel, a kételyeinkkel együtt. A kérdés nem az, hogy elég jók vagyunk-e, hanem hogy merünk-e elé állni. A világosságban élni nem tökéletességet jelent, hanem őszinteséget, azt, hogy nem takargatom többé önmagam, hanem engedem, hogy Isten szeretete átformáljon.
A mai nap is lehetőség arra, hogy a világosságot válasszam. Lehetőség, hogy ne meneküljek tovább, ne magyarázkodjak, ne vádoljak másokat, hanem egyszerűen csak ránézzek Isten szerető tekintetére, amely soha nem ítél el, de soha nem is mond le rólam. Az irgalmasság Istene azt akarja, hogy végre én is úgy szeressem magamat, ahogyan ő szeret engem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Néha nehéz a világosságot választanom. Könnyebb elbújni, mentegetőzni, másokat hibáztatni. De te nem ítélni jöttél, hanem megmenteni, megváltani. Köszönöm, hogy úgy szerettél engem, hogy az életedet adtad értem. Taníts meg engem is a te világosságodban élni, nem hibátlanként, hanem őszinte emberként! Tedd világossá előttem is, hogy a te szereteted nem tökéletességemhez, hanem nyitott szívemhez kötődik! Adj bátorságot, hogy ne féljek attól, amit a fény megmutat, hanem reménnyel nézzek rád, aki a sötétségből is életet támasztasz!