Napi evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Elmélkedés:

A betániai étkezést követően az utolsó vacsora termébe vezet minket az evangélium. Dermesztő szavak hangzanak el Jézus részéről: „Egy közületek elárul engem.” Az asztalnál ülők döbbenten néznek egymásra, talán senki sem gondol önmagára.
Az árulás nem csak Júdás története. Valahol mindannyiunkban ott él az árulás lehetősége: a gyávaság, az önérdek, a szeretetlenség pillanatai, amikor megtagadjuk hitünket, hátat fordítunk az igazságnak, vagy eláruljuk a Jézus iránti hűséget egy könnyebb útért vagy ígéretért. Júdás eladja a Mestert harminc ezüstért. Péter pedig, aki látszólag kész meghalni Jézusért, még ezen az éjjel háromszor tagadja meg. A tanítványi közösség ilyenkor nem hősiesnek, hanem meggyötörtnek, sebzettnek, gyengének mutatkozik, amilyenek mi is vagyunk, amikor kísértésbe esünk.
De Jézus nem fordul el tőlük. Sem Júdás felé nem kiált haraggal, sem Pétert nem alázza meg. Csendben bemártja a falatot és odanyújtja Júdásnak. Péternek pedig előre jelzi a gyengeségét, hogy ne essen kétségbe, hanem felemelkedjen az elbukás után. Mert mindig van visszaút, Júdás számára is lett volna, a bűnt meg lehet bánni, a hibákat jóvá lehet tenni.
Ez az este próbatétel. Megmutatja, mi lakozik bennünk, és mit kezd ezzel Isten. Ő nem retteg tőle, hiszen ismeri gyarlóságunkat, nem ítél el minket, hanem odahajol hozzánk, még az árulóhoz is.
Nem az a kérdés, hogy hibázunk-e, hiszen ez elkerülhetetlen, hanem az, hogy merünk-e őszintén Jézus tekintetébe nézni bukásaink után is.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, ma belépsz az emberi szív legsötétebb helyeire is. Nem rémülsz meg az árulástól, a tagadástól, a gyávaságtól. Szelíden nézel az asztalnál ülőkre, rám is, aki oly sokszor hasonlítok a téged eláruló Júdásra vagy téged megtagadó Péterre. Kérlek, adj nekem bátorságot, hogy szembenézzek a gyengeségeimmel! Add, hogy ne tagadjalak meg akkor sem, amikor kényelmesebb lenne hallgatni! Amikor elbukom, segíts, hogy visszataláljak hozzád! Taníts meg a hűségre és a melletted kitartó szeretetre! Köszönöm, hogy te soha nem árulsz el, hanem hűséges maradsz önmagadhoz és szeretetedhez.