napi evangelium





> RSS >
> Feliratkozás >


Napi evangélium


2025. november 14. – Péntek

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”

Lk 17,26-37


Elmélkedés:

A Jézus halálát és feltámadását követő években egyesek azt gondolták, hogy az Úr második eljövetele hamarosan, azaz még az ő életükben be fog következni. Idővel egyre inkább előtérbe került az aggodalom: vajon miért késik az Úr, mikor várható jövetele? Főként akkor vált fontossá a kérdés, amikor elkezdődtek az üldözések. Miért késlekedik az Úr? Miért nem jön, hogy megszabadítsa övéit? A válaszokban egyre jobban erősödött a jövetel váratlansága és az a gondolat, hogy a keresztény legyen hűséges, várakozzon türelemmel.
Jézus nem fenyegetésnek szánta, amikor a végső időkről és az ő második eljöveteléről szólva azt mondta, hogy egyeseknek pusztulást, másoknak üdvözülést jelent majd az a nap. Inkább az volt a célja, hogy ennek a jövőben bekövetkező végidőbeli eseménynek az állandó szem előtt tartása hatással legyen jelen életünkre. Törekedjünk arra, hogy az Isten törvényeinek hűséges megtartásával és a felebaráti szeretet gyakorlásával a választottak közé kerüljünk.
Az Emberfia eljövetelekor egyesek Istentől az üdvösségben részesülnek, mások viszont kénytelenek lesznek azt nélkülözni, mert saját magukat zárják ki belőle. A könnyelműek nem gondolnak az örök életre, ők csak ebben a világban keresik boldogságukat. Az elbizakodottak azt gondolják, hogy mindenki az üdvösségre fog jutni, nekik ezért nem kell semmit sem tenniük. Az üdvösség Isten ingyenes ajándéka, de ezt Isten nem kényszeríti rá senkire. Ha valaki életében bűneivel elutasítja Isten szeretetét, kizárja magát a mennyország örökké tartó boldogságából. Ha pedig valaki Istennel él, a túlvilágon is Isten közelében lehet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: