Napi evangélium

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Elmélkedés:

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői. Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz, nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a remény, hogy fia visszatérhet.
Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legrejtettebb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te, miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket és hirdessék tanításodat. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Nekünk, a te követőidnek az a feladatunk, hogy segítsük a találkozásodat az emberekkel. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot!