Napi evangélium

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.

Elmélkedés:

Legyünk alázatosak!
Jézus példabeszédet mond a mai evangéliumban két emberről, egy farizeusról és egy vámosról, akik a templomban imádkoznak. Vallási ismereteink alapján nem tartjuk szimpatikusnak a farizeusokat, ennek oka éppen az, hogy Jézus sok esetben beszél hozzájuk nagyon keményen a képmutatásuk, a látszat-vallásosságuk miatt. Ezzel szemben az evangéliumok alapján a vámosok inkább rokonszenvesek számunkra, mert Jézus szívesen betért házukba és apostolai közé is meghívott egyet, akit Máténak neveztek. Jézus korában viszont mindez éppen ellentétesen igaz. Az emberek a farizeusokat becsülték nagyra, mert ismert volt a törvény iránti tiszteletük. A vámosokat viszont megvetették, mert tevékenységükkel kiszolgálták az elnyomó rómaiakat, illetve a maguk hasznára dolgoztak.
A farizeus és a vámos azzal a szándékkal lépnek a templomba, hogy imádkozzanak, de mégis van valami különbség a szándékukban. A történet folytatása éppen ezt a láthatatlan különbséget világítja meg. Külső cselekedetük csak abban hasonlít, hogy ugyanazt a helyet választják imájuk elmondására, az Isten lakóhelyét, a templomot. De már itt is különbség van, hiszen a farizeus magabiztosan áll Isten elé, miközben a vámos hátrébb áll meg, alig mer Isten elé járulni. Szavaik, gondolataik, Istenhez intézett fohászuk még nagyobb különbségről árulkodik, arról, ami a szívükben él. A farizeus szavai inkább dicsekvésnek tűnnek, felsorolja Istennek vallási érdemeit, illetve amit saját érdemének tart. A vámos alázatosan beismeri bűnösségét és Isten bocsánatáért könyörög.
Az öndicséret aligha tetszik Istennek, bűneink megvallása viszont igen. Aki tökéletesnek és bűntelennek tartja magát, azzal Isten nem tud mit kezdeni. Aki alázattal fordul felé, annak meg tudja adni az újjászületés kegyelmét. A farizeusi lelkületet ne másokban keressük, hanem elsősorban saját magunkban. Van miért bocsánatot kérnem Istentől. A szentgyónásban nem vallási érdemeimet kell felsorolnom, hanem a bűneimet. Tegyem ezt szerényen és alázattal! A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik.” Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél. Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
Isten számára értéktelen az önmagasztalás, amit a farizeus képvisel, de értékes az alázat, amellyel a vámos imádkozik. Legyünk alázatosak!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!