Napi evangélium

Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”

Elmélkedés:

Törekedjünk a teljességre!
Figyelemreméltó a mai evangélium bevezetésének szóhasználata. Lukács evangélista nem azt írja, hogy a tanítványok nagyobb csoportja vándorol Jézussal útja során, hanem azt, hogy „nagy népsokaság követte őt.” Akikhez tehát Jézus beszélni kezd, azok nem a tanítványai, hanem olyan személyek, akik hozzá csatlakoztak hosszabb, rövidebb időre. Talán éppen az Jézus szándéka, hogy felhívja ezeknek az embereknek a figyelmét arra, hogy mi a tanítványi élet lényege. Az válhat tanítványává, aki nem csupán útitársat lát benne, hanem Mesterének tekinti őt. Az válhat tanítványává, aki kész a lemondásokra és életét neki ajánlja.
A tanítványság lényeges eleme a kereszthordozás. Erről így beszél Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom.” A kijelentés hátterében az húzódik meg, hogy Lukács már évtizedekkel az Úr kereszthalála után írja meg evangéliumát. A mondás már tükrözi az első keresztény közösség tapasztalatát: A tanítvány teljes sorsközösséget vállal Mesterével, Jézussal, és ez a szenvedések és akár a vértanúhalál vállalását is jelenti. Az egyház közössége már megtapasztalta a gyűlölködést és az ellenségeskedést, ezért fontos a buzdítás és a megerősítés.
A Krisztus-követés alapfeltétele, hogy Jézus tanítványainak még a családi kötelékeknél is fontosabbnak kell tartaniuk a Mesterhez való tartozást. Ezt mondja: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A szóhasználat meglehetősen erős, de ebben látnunk kell a keleti népek túlzó kifejezésmódját. A mondás azt jelenti, hogy a tanítvány életében Krisztus legyen az első helyen! Másik feltételként a kereszthordozást nevezi meg Jézus, amely csak később, az ő tényleges kereszthordozása fényében nyeri el teljes értelmét. Itt azt jelenti, hogy a tanítványnak teljes sorsközösséget kell vállalnia Mesterével. Az elkötelezettség nem csupán egyszeri döntést jelent, hanem e döntés megerősítését minden nap. Elkötelezettség és áldozathozatal nélkül nem juthatunk el az örök életre. A toronyépítésről és a hadba vonulásról szóló két példa azt a tanulságot hordozza, hogy döntése előtt mindenki komolyan mérlegelje saját képességeit, tudja-e életét egészen odaadni az Úrnak.
A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról. A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak.
Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!