Napi evangélium

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Elmélkedés:

Gyermeki bizalommal
Márta és Mária története a múlt vasárnapi evangéliumban felhívta figyelmünket arra, hogy életünkben, mindennapjainkban időt kell szánnunk az elcsendesedésre, az imádkozásra, az Istenre figyelésre. Ezt a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben egy tanítvány arra kéri Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. A kérés nem véletlen, hiszen az előzi meg, hogy Jézus imádkozik, éppen befejezi imádságát. Ez a mozzanat felfedi előttünk, hogy tanítványai látták azt, hogy Mesterük időnként félrevonul, keresi az időt arra, hogy imádkozzon, imádságban beszéljen a mennyei Atyával, akinek a küldötte.
Az imádkozással az a célunk, hogy áthidaljuk az Isten és az ember közti végtelen távolságot, azt a nagy különbséget, amely a gyarló ember és a szent Isten között fennáll. Néhány egyszerű szó, néhány apró kérés, amelyekre Jézus tanít minket, alkalmas arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel. Létrejöjjön, egy olyan személyes, bensőséges viszony, amely az édesapa és gyermeke között fennáll. A Miatyánkot csak akkor tudjuk őszintén imádkozni, ha életünkben már legalább egyszer rácsodálkoztunk arra, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Amikor Isten nevének megszentelődését és országának eljövetelét kérjük, akkor azért imádkozunk, hogy az üdvösség műve valósuljon meg a világban, az emberiség történetében. Ezután a hívő közösség és az egyén érdekében fordulunk hozzá. A mindennapi kenyérért fohászkodva kifejezzük, hogy Istentől várjuk az élethez szükséges anyagi javak biztosítását, a bűneink bocsánatát kérve pedig azt fejezzük ki, hogy a lelki javakat, a kegyelmi segítséget is tőle várjuk. Azt is tudjuk, hogy életünk küzdelmeiben és a kísértések idején nem vagyunk egyedül. Isten ismeri a gonosz titkait és segít minket a rossz legyőzésében. Vajon meglátszik-e életünkön, viselkedésünkön, hogy Isten gyermekei vagyunk? Tudunk-e gyermeki bizalommal hozzá fordulni?
Jézus Atyaként mutatja be Istent az embereknek. A legtöbb esetben úgy beszél Istenről, mint saját Atyjáról, máskor pedig arra bátorítja követőit, tanítványait, egész hallgatóságát, hogy Atyaként tekintsenek Istenre. Ugyanez a gondolat figyelhető meg akkor is, amikor imádkozni tanítja őket. A Jézus által tanított ima egészen közel hozza hozzánk Istent. Nem a magunk bűnös világába akarjuk őt lerántani, hanem gyermeki lelkülettel, egyszerűséggel, bizalommal szeretnénk Istenre tekinteni.
Az evangélium megerősítést ad azzal kapcsolatban, hogy van létjogosultsága a kérő imának. Természetesen nem érdemes abba a szélsőségbe esnünk, hogy soha nem jut időnk Istent dicsőíteni, magasztalni és áldani, és csupán csak akkor imádkozunk, amikor azt érezzük, hogy valamire szükségünk van Istentől. Ha a különféle imamódokban erőteljes eltolódás mutatkozik a kérések irányába, akkor valójában Istent eszközként akarjuk felhasználni saját céljaink megvalósításához.
Arra is ügyelnünk kell, hogy milyen lelkülettel kérünk. A kiinduló helyzet mindig az legyen, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi boldogsághoz s az örök boldogság elnyeréséhez. Ne akarjunk okosabbak, bölcsebbek lenni Istennél, azt a látszatot keltve, hogy mi jobban tudjuk, mi szolgál lelkünk javára. Lényeges továbbá, hogy azzal a bizalommal forduljunk kéréseinkkel Istenhez, hogy ő képes nekünk segíteni. Ugyanakkor fogadjuk el azt, hogy Isten csak azokat a kéréseinket teljesíti, ami lelkünk üdvösségére szolgál. Az imában legyünk mindig türelmesek és soha ne követelőzzünk. S végezetül, a mai evangéliumi példabeszéd tanulságaként: legyünk kitartóak az imádkozásban!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!