Napi evangélium

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Elmélkedés:

Te is hasonlóképpen cselekedjél!
Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.
A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van.
Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd előtt az írástudó ezt kérdezi: „De hát ki az én felebarátom?” A történet végén pedig Jézus visszakérdez: „Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Mindkét kérdésre választ ad a történet. Az írástudó kérdésére a felelet így hangzik: a bajbajutott, a rablók által megvert, a szerencsétlenül járt, a magatehetetlen, a segítségre szoruló ember a felebarát. Jézus kérdésére pedig ez a válasz: az első két ember, akik elmulasztották a segítségnyújtást és érzéketlenül mentek el a félholtra vert ember mellett, nem voltak az ő felebarátai, hanem csak az volt igazi felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele és gondoskodott gyógyulásáról, tehát a szamaritánus.
A történet tanulságaként hangsúlyoznunk kell, hogy a keresztény ember számára a hit nem szakadhat el az életétől, a cselekedeteitől. A hitből, ha az valóban élő, jócselekedetek, az embertársaink iránt tanúsított tettek fakadnak. A szeretet gyakorlása erősebb tanúságtételnek tűnik, mint sok esetben a szóbeli igehirdetés. A szeretet tetteit látva többekben ébred fel a Krisztus-követés vágya, mintha csak hallanának Krisztusról. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szükség a tanítás szóbeli továbbadására vagy az evangélium hirdetésére, hanem azt, hogy ehhez társulnia kell a szeretet gyakorlásának, s valójában ez utóbbi hitelesíti, erősíti meg az előbbit.
A hívő ember számára a felebaráti szeretethez a motivációt az adja, hogy magának Krisztusnak segítünk, őt látjuk a rászorulókban. Ő mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Amikor bárkinek is segítek, akkor ezt annak tudatában teszem, hogy a másik emberben Jézusnak segítek. Ilyen módon a másik emberben Krisztussal találkozom. Az evangéliumok arra is emlékeztetnek bennünket, hogy a végső ítéletkor az irgalmasság gyakorlását kéri tőlünk számon Isten. Nem fog minket arra kérni, hogy soroljuk fel az összes katolikus hittételt, hitigazságot vagy mondjunk szószerinti idézeteket a Bibliából. Ehelyett ilyen kérdéseket fog feltenni: Adtunk-e enni az éhezőknek? Megitattuk-e a szomjazókat? Felöltöztettük-e a ruhátlanokat? Befogadtuk-e az idegeneket? Meglátogattuk-e a betegeket? (vö. Mt 25,31-46). Akik igennel felelnek ezekre a kérdésekre, azok az örök életre jutnak, akik pedig elmulasztották e cselekedeteket, a kárhozatra kerülnek. Szívleljük meg az Úr Jézus szavait és fakadjon minél több jócselekedet hitünkből!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!