Napi evangélium

Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Elmélkedés:

Valóságos jelenlét
Szentháromság vasárnapját követően Úrnapját ünnepeljük, amely napon az Oltáriszentség, az Úr Jézus Teste és Vére áll ünneplésünk középpontjában. E nap szép hagyománya az úrnapi körmenet, amely során városaink és falvaink utcáin körbehordozzuk az Oltáriszentséget, hirdetve, hogy Krisztus jelen van e szentségben.
Az evangéliumban a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélését olvassuk. Jézus először tanítja az embereket, utána pedig ételt ad nekik. Először az isteni szóval, majd az életet biztosító kenyérrel táplálja őket, mert mind a léleknek, mind a testnek szüksége van a mindennapi táplálékra, a mindennapi kenyérre. A csodálatos kenyérszaporítás előképe annak a csodának, amelyet szenvedése és halála előestéjén, az utolsó vacsorán adott nekünk Jézus. Ezen az estén a kenyeret és a bort, mint testét és vérét nyújtotta át apostolainak, azt kérve tőlük és utódaiktól, hogy áldozatát megjelenítve ismételjék meg cselekedetét. Az Úr akaratának megfelelően ezt a titkot, az Oltáriszentség titkát ünnepeljük minden szentmisében.
Az Oltáriszentséggel kapcsolatos hitigazságok tisztázása és pontos kifejtése a középkorra tehető, majd ebből kifolyólag az Oltáriszentség imádása, valamint az Oltáriszentség iránti tisztelet ünnepélyes kifejezése körmenetek formájában, szintén ebben a korban jelennek meg és terjednek el. Egyházunk ragaszkodik az Oltáriszentség iránti különleges tisztelethez, hiszen ez a szentség valóban a vallásos élet középpontja és az istentisztelet szíve. E tisztelet alapja az, hogy hisszük az Úr Jézus valóságos és maradandó jelenlétét az átváltoztatott kenyérben és a borban. Minden szónak jelentősége van ebben a kijelentésben. Az Eucharisztia esetében átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ezek lényege alakul át Krisztus Testévé és Vérévé, miközben külső formáját és színét megőrzi a kenyér is és a bor is. Maradandó átváltozásról, átlényegülésről van szó, azaz a Krisztus Testévé és Vérévé átváltoztatott kenyér és bor nem alakul vissza egyszerű kenyérré és borrá. A krisztusi jelenlét nem is szűnik meg bizonyos idő elteltével vagy a szentmise befejeztével, hanem mindig Krisztus Teste marad a kenyér. A valóságos jelenlétet azokkal a tévedésekkel szemben szükséges hangsúlyozni, amelyek szerint csupán szimbolikus, jelképes jelenlétről van szó.
A szentáldozás nem tekinthető egyszerű étkezésnek, hanem két személy – tudniillik Krisztus és az áldozó – találkozása. Sokkal többről van szó, minthogy egy közönséges kenyérdarabot megeszünk. Átváltoztató találkozás ez: a Krisztus Testévé átváltozott kenyér átváltoztatja, átalakítja azt az embert, aki magához veszi. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk.
Ha az átváltoztatott kenyérben maradandó módon jelen van Krisztus és nem szűnik meg jelenléte, akkor kellő tiszteletben kell részesítenünk ezt a szentséget. E tisztelet jele például az, hogy díszes tabernákulumban, szentségházban őrizzük, és a legmagasabb fokú tisztelet, azaz az imádás illeti meg az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust.
Templomainkban mindig van Oltáriszentség. Ha belépünk egy katolikus templomba, akkor nem egy üres térbe, nem egy kihalt helyre érkezünk, hanem mindig a jelenlévő Krisztus fogad minket. Bármikor is térünk be, mintha mindig az utolsó vacsora termébe lépnénk, hiszen minden szentmisében Krisztus utolsó vacsoráját jelenítjük meg, s ezért minden templom az utolsó vacsora termévé válik.
Az Oltáriszentség vétele, a szentáldozás amellett, hogy összeköt minket Krisztussal, összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy Krisztus bemutatja áldozatát és önmagát az örök élet kenyereként adja nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozza létre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.