|
Napi evangélium 2025. május 31. – Szombat
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28
Elmélkedés:
Jézus búcsúbeszédének mai részletéből kiderül, hogy az Atya szeret minket embereket és teljesíti azokat a kéréseinket, amelyeket az ő Fia, Jézus nevében intézünk hozzá. „Kérjetek, és kaptok” – szól Jézus bátorítása felénk. Kérjünk bátran Istentől, és a kért lelki javakat tőle meg fogjuk kapni.
Mi az alapja annak, hogy Istenhez fordulunk kéréseinkkel? Egyrészt az, hogy sokszor megtapasztaljuk kicsinységünket, gyengeségünket, emberi erőnk végességét. Nem tudunk mindent elérni, megvalósítani a magunk erejéből. Hiába a jószándék, hiába a kitartás, sokszor mindez mégsem elég, nem jutunk előbbre. Másrészt megtapasztalhatjuk Isten mindenhatóságát, aki számára nincs lehetetlen. Ennek következtében ösztönösen is ahhoz fordulunk, akitől kéréseink megvalósítását várjuk. A kéréssel ugyanakkor kifejezzük bizalmunkat, hogy Isten teljesíteni fogja azokat, ha valóban lelkünk javát szolgálják.
A kérő imádság egy magasabb szintjére is szeretne elvezetni minket a mi Urunk, arra az igazi imára, amely az ő nevében fordul az Atyához. A Jézus nevében való imádkozás feltételezi, hogy kapcsolatban vagyunk vele és azt fogjuk kérni, ami akaratának megfelel. Imádságunk feltétele továbbá az is, hogy szeressük őt. A Jézusban való hit és az iránta való szeretet új szintjére juthatunk el itt. Jézus a mennyei Atya gyermeke, Fia. Az ő nevében fohászkodunk az Atyához, akinek mi is gyermekei vagyunk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te! Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban!
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |