napi evangelium






Napi evangélium


2025. május 30. – Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.

Jn 16,20-23a


Elmélkedés:

Ismét a viszontlátásról és annak öröméről beszél Jézus. Szavait egyaránt érthetjük a feltámadása utáni időszakra vagy második eljövetelére. Az első pünkösd óta Szentlelke által Jézus jelen van a világban, az Egyházban. Az ő jelenléte a keresztény ember számára a belső, belülről fakadó öröm forrása, amelyet senki nem vehet el a hívőtől. Ha csupán egy pillanatnyi élethelyzet vagy kedvező élmény okozna örömet, azt nem lehetne tartósnak nevezni. Az igazi öröm mindig ajándék, mégpedig Isten ajándéka. Mondhatjuk, hogy részesedés Isten örömében. Életünk örömét akkor fogjuk megtalálni, ha állandóan Istenre figyelünk elismerve azt, hogy ő a teremtő és mi az ő teremtményei vagyunk. Ez a létezés öröme, az élet öröme. Istennek köszönhetjük életünket, és amikor ezt felismerjük, akkor valóban öröm tölti el szívünket.
Jézus nem úgy beszél az örömről, mint ami majd a jövőben fog elérhetővé válni. Nem is csupán úgy, mint ami feledteti a múltbeli nehézségeket, gondokat. Szavai szerint az öröm már a jelenben is megtapasztalható, az öröm állapotában élünk, mert érezzük Isten jelenlétét, kegyelmét és szeretetét.
Ha Isten valóban jelen van az életemben, akkor ez örömmel tölt el, s ezt fogom a világ felé sugározni. Legyek az öröm embere! Legyek Isten örömének továbbadója!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: