napi evangelium






Napi evangélium


2025. május 29. – Csütörtök

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”

Jn 16,16-20


Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán elhangzott beszéd következő részében Jézus arról beszél tanítványainak, hogy távozása miatt szomorkodni fognak, de szomorúságuk örömre fog változni. A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy a szomorúság megszűnése a Szentléleknek lesz köszönhető, akit Jézus Vigasztalónak nevez. A harmadik isteni személy újabb küldetése, feladata tárul fel számunkra az elhangzottakból.
A Szentlélek tevékenysége sokkal gazdagabb és mélyebb, mintsem leszűkíthetnénk valamiféle lelki megnyugtatásra, vigasztalásra. A Lélek ugyanis megérteti a hívőkkel, hogy Jézus távozása a mennybe a küldetésének része, vissza kell térnie az Atyához, akitől jött.
A Szentlélek segít minket Jézus küldetésének és tanításának teljes megértésében és elfogadásában. A Szentlélek lelkesít, bátorít, ösztönöz bennünket, hogy Krisztus művét folytatva hirdessük az evangéliumot, az örömhírt a világban az embereknek, akik elvesztették az Isten felé vezető utat. A Szentlélek megerősít mindannyiunkat, hogy Jézus mennyben lakását ne tartsuk távollétnek, hanem a Lélek jelenlétében továbbra is érezzük Krisztus jelenlétét. A Szentlélek működésének eredményeként a jézusi tanítás tovább él az Egyházban.
Figyeljünk a Szentlélek indításaira, üzeneteire, útmutatásaira, amelyek arra ösztönöznek, hogy vegyünk részt a világ megszentelésében.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: