Napi evangélium

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Elmélkedés:

Jézus megerősíti, hogy az ő teste valóban étel, amelyet mindazok magukhoz vehetnek, akik el akarnak jutni az örök életre. Mi az alapja az Oltáriszentség és az örök élet szoros kapcsolatának?
Az örök életre az ember úgy jut el, hogy meghal és Isten feltámasztja őt az új életre. Igaz ez minden emberre és igaz Jézusra is. Az ő halálára nagypénteken emlékezünk, feltámadását pedig húsvétvasárnap ünnepeljük. E két esemény összetartozik, pontosabban egy harmadikat, egy ezeket megelőzőt is hozzá kell kötnünk, mégpedig az Úr utolsó vacsoráján történteket. Az utolsó vacsora Jézus áldozata, amely egyben a keresztáldozat és a feltámadás elővételezése. A kenyérben és a borban Krisztus önmagát adja nekünk. A kereszten szintén önmagát adja, s ez igaz feltámadására is, hiszen ez által nyerünk új életet, üdvösséget.
Az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában a múlt, a jelen és a jövő találkozik, mert a szentmisében emlékezünk egy múltbeli eseményre, Krisztus áldozatára, megünnepeljük, hogy jelenvalóvá válik köztünk a jelenben és elővételezzük az örök életet, amely a jövőben vár ránk. A szentmisének akkor vagyok igazán részese, ha magam is áldozattá válok és egyesülök Krisztussal, akit a szentáldozásban veszek magamhoz.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!