Napi evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Elmélkedés:

A hit születése
Húsvét 2. vasárnapján az evangéliumban Tamás apostolról olvasunk, aki kételkedése, hitetlensége miatt ismert számunkra. A történet szerint, amikor apostoltársai és a tanítványok elmondták neki, hogy megjelent számukra a feltámadt Krisztus, akkor ő ezt nem hitte el. Ezt mondta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Amikor nyolc nappal később újra megjelenik Jézus, akkor teljesíti a kételkedő apostol kérését. Látni szeretnéd a szegek nyomait? Jöjj, és lásd! Meg akarod érinteni a sebhelyeket? Gyere és érintsd meg! Szeretnél te is eljutni a hitre? Nyisd ki szívedet és higgy!
Tamás apostol magatartása megerősíthet minket kételkedéseink közepette. Ha őt, Jézusnak egy közvetlen tanítványát, egy meghívott apostolát is megkísérti a kételkedés, de Jézus képes megadni neki a hit ajándékát, akkor mi is megkaphatjuk a hitet. Bizonytalanságainkat, kételkedéseinket Jézus eloszlatja.
Fontos tanulság lehet az is, hogy Tamás valójában nem a hitetlenség útját járja, hanem a hit útján halad. Ez az út sokszor éppen a kételkedésből vezet a hit felé. Jézus nem hagyja Tamást magára ebben a küszködő állapotban, és nekünk is segítségünkre siet, amikor meginog a hitünk. Jézus segít minket, hogy eljussunk a benne való hitre. A hit hitvallásra készteti Tamást. Így szól: „Én Uram, én Istenem!” Íme ezt teszi Isten kegyelme a kereső emberrel. A feltámadt Jézus újra és újra megjelenik napjainkban is, hogy akik keresik, megtalálják. Hitet akar ébreszteni minden emberben. Hitünk növekedésének legbiztosabb forrása, ha rendszeresen találkozunk vele.
A találkozás élménye, a hit születése a közösségben történik. Tamás azért marad ki először a Feltámadottal való találkozásból, mert nincs együtt a többiekkel. Jézus megtehette volna, hogy később egyedül Tamásnak jelenik meg, s így oszlatja el kételkedését, de nem teszi. Megvárja azt a napot, amikor újra együtt van az általa létrehozott közösség, s Tamás is köztük van. Ekkor jelenik meg újra, hogy megajándékozza őt az Isten-látással. Ha mi is a hitre vágyunk vagy növekedni szeretnénk hitünkben, akkor érdemes szoros kapcsolatban lennünk a Jézus által létrehozott közösséggel, az Egyházzal. Elkerülhetetlenül megkísért minket is időnként a hitetlenség, a kételkedés gondolata. Erősítse hitünket a feltámadt Krisztussal való találkozás!
Ma van az Isteni Irgalmasság ünnepe. Keresztény hitünk szerint földi életünk utolsó nagy állomása, a halál után minden ember Isten elé áll és számot ad egész életéről. Halálunk, illetve feltámadásunk utáni további sorsunk attól függ, hogy milyen volt az életünk. Ha Isten szándékait és parancsait megvalósítva a jóra törekedtünk és azt valósítottuk meg, a mennyország örök boldogságába jutunk. Ha viszont életünk során elutasítottuk Istent, visszautasítottuk szeretetét és semmibe vettük parancsait, akkor a földön megkezdett Isten nélküli életünk örökké fog tartani a kárhozatban. Hitünk szerint az is bizonyos, hogy ez az ítélet igazságos lesz, azaz mindenki a saját életével, jócselekedeteivel vagy éppen mulasztásaival kiérdemelt jutalomban vagy büntetésben fog részesülni.
Amikor az Egyház időről időre figyelmeztet minket erre a ránk váró és senki számára el nem kerülhető ítéletre, akkor ezt elsősorban nem az elrettentés, hanem sokkal inkább a reménykeltés szándékával teszi. Felkelti bennünk a reményt, hogy eljuthatunk a mennyországba és elnyerhetjük az üdvösséget. Reményünk alapja pedig az, hogy nem csak az isteni igazságossággal találkozunk majd, hanem az isteni irgalmasságra is számíthatunk. Igen, bűnös életünk ellenére is számíthatunk a végtelen irgalomra. Nem kell tehát félnünk a halál utáni ítélettől, hiszen él bennünk a remény, hogy találkozni fogunk az irgalmas Atyával és a mennyországban örökre vele élhetünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!