Napi evangélium

Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Elmélkedés:

Visszatérés az Atyához
A mai evangéliumban a tékozló fiú történetét olvassuk, amely az Isten irgalmát mutatja be. Újra és újra elcsodálkozunk a fiatalabb fiú arcátlanságán, akinek van bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami járna neki apja halála után. A fiú lázadása mögött az húzódik meg, hogy apja halálát kívánja. Már korábban hozzájuthatott volna örökségéhez, ha apja nem élne, nem létezne. A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom, hogy könnyebb volna az életem, boldogabb lennék, ha Isten nem létezne. Azt képzelem, hogy nincs rá szükségem, a magam erejéből is boldogulni fogok. Hajlamosak vagyunk arra, hogy bűneink súlyát kisebbítsük. A bűn nem egyszerűen csak tiszteletlenség Istennel szemben. A bűn nem egyszerűen csak sértés Istennel szemben. A bűn emberségünk lázadása Isten léte ellen. A bűn teljes elszakadás Istentől és szeretetétől. A bűn a szent Isten megtagadása.
A távozást követően a fiúval történő események meglehetősen kiszámíthatóak. Hiába próbálja a maga útját járni, ez az út nem vezet sehová. Kihasználják, megfosztják vagyonától, s végül megalázzák, emberszámba sem veszik. S mindez egészen gyorsan történik, hamar a lejtő alján találja magát. Ahogy a pénze fogy, úgy tervei és álmai is elszállnak. Nem számíthat senkire, nem bízhat senkiben. Az atyai ház biztonságát nem pótolja semmi, sőt, teljes létbizonytalanságba kerül, mert még a sertések ételéből sem adnak neki. A fiú mindenét, még emberi méltóságát is elveszítette, csak egyetlen dolog maradt számára: továbbra is az apjának a fia. Igaz, hogy megtagadta az apja szeretetét, de továbbra is fiú. A teljes elveszettségben ismeri fel fiú életének jelentőségét. A fiúi lét nem csak halvány gyermekkori emlék, nem csak feledésbe merült élmény számára, hanem ez válik az egyetlen kapaszkodóvá, az egyetlen biztos ponttá, ami reménnyel tölti el, s elindítja visszafelé. Szeretet, biztonság, élet csak odahaza létezik. Életünk mélypontjain, ahová a bűn juttatott minket, mi is felfedezhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ő továbbra is szeretett gyermekeinek tart minket, s mindig meg van számunkra a lehetőség, hogy visszatérjünk hozzá. Amennyire esztelen és meggondolatlan a fiú magatartása, legalább annyira váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a fordulaton ismét meglepődünk, hiszen az apának nem lett volna kötelessége visszafogadni a fiút. Megtehette volna, hogy „két kézzel eltaszítja” magától fiát, de ő mégis két karjával magához öleli őt. Ez az ölelés egyrészt jelképezi a szeretetébe való visszafogadást, másrészt felfedezhetjük e mozdulatban a támogatást, hogy a fiú új életet kezdhessen, helyrehozhassa bűnét. Mintha csak ezt mondaná az apa: a fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.
Amikor részesülünk a bűnbocsánat szentségében, pontosan ezt érezhetjük. Isten kinyilvánítja, hogy eddig is a fiának, a gyermekének tekintett bennünket, és továbbra is így tekint ránk. Ő nem tagadja meg hozzánk fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor megadja nekünk a segítséget, hogy bűneink megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének érezzem magam. Mert amíg a bűnben éltem, addig nem éreztem ezt. Amikor azonban Isten megbocsát, magához ölel, akkor újból érzem, hogy hozzá tartozom.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte, és Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.