Napi evangélium

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

Elmélkedés:

A dicsőség fényében
Nagyböjt 2. vasárnapján Jézus színeváltozásáról olvasunk az evangéliumban. Az eseményt Máté, Márk és Lukács evangélista egyaránt lejegyzi. A három leírás nagyon hasonlít egymáshoz, de egyedül Lukács említi meg, hogy Jézus azért megy fel a három kiválasztott apostollal a hegyre, hogy ott imádkozzon. Nem az apostolokkal együtt akart imádkozni, hanem az Atyával akart együtt lenni a bensőséges imádság által. Lukács evangélista aztán újra megerősíti, hogy imádkozása közben történt Jézussal a színeváltozás, azaz „miközben imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.” A rövid leírásból az is kiderül, hogy Jézus valóban egyedül imádkozik, az apostolok pedig közben elalszanak. Alvásuk nem érdektelenséget vagy közömbösséget jelent, hanem csupán annyit, hogy éjszaka volt. Imája idejéül az Úr gyakran választja ugyanis az éjszakát, a tizenkettő apostol kiválasztása előtt például „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12).
Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése. Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót. Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. Az evangélista mindkettőt lejegyzi. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa az olvasóknak, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján. Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének” nevezi az Urat (vö. Lk 9,20).
Ilyen előzmények után következik a színeváltozás. A Péter által megfogalmazott emberi hitvallást múlja felül ekkor a mennyei Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Most az Atya nyilatkoztatja ki, hogy ki valójában Jézus: az ő szeretett Fia. A színeváltozás eseménye tehát nem független a korábbi cselekményektől, hanem annak csúcspontja.
A történet másik mondanivalója, hogy bepillantást enged abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadását követően. Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.
Miután a három apostol felébredt, tudatosult bennük, hogy mi is történt, milyen rendkívüli eseménynek lehettek részesei, milyen nagy titokba – tudniillik Jézus istenségébe – nyerhettek bepillantást. És ez a csodálatos élmény megmarad szívükben. Most még csak időlegesen láthatják Mesterük dicsőségét, mert a felhő felszáll, s le kell jönniük a hegyről. A három apostol később majd láthatja a feltámadt Jézus dicsőségét, s annak tanúi, hirdetői lesznek.
Földi életünk egyszer véget ér, s akkor, mintha álomból ébrednénk, feltámadásunk után megláthatjuk, s örökké szemlélhetjük a dicsőséges Istent.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket!