|
Napi evangélium 2025. január 31. – Péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34
Elmélkedés:
Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre az igazságra világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk vele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.
Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)
| |