napi evangelium





> RSS >
> Feliratkozás >


Napi evangélium


2025. január 9. – Csütörtök

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.

Mk 6,45-52


Elmélkedés:

Jézus életének egyik legérdekesebb csodájáról olvasunk a mai napon. Az Úr a vízen jár, a víz tetején, mégpedig úgy, hogy nem süllyed el. Miért nem merül el? Fürödtünk már tóban vagy folyóban, a szerencsésebbek talán tengerben is, de azt tapasztaltuk, hogy az ember bizony elsüllyed, ilyen a gravitáció. Ha a víznek olyan magas a sótartalma, mint például a Holt-tengernek, akkor ugyan nem merül el az ember, hanem a víz tetején lebeg, de mégsem emelkedhet ki teljesen a vízből, hogy felegyenesedve annak tetején járjon. Az ember süllyed, Jézus viszont nem. Az okot keresve beindul a fantáziánk és megpróbálunk ésszerű, lehetőleg tudományos magyarázatot keresni. De nem találunk. Itt nincs semmi illúzió, ez nem bűvész trükk. Jézus jár a víz tetején. Ez egy csoda.
Az evangélista azt is leírja, hogy amikor a csónakban evező tanítványok meglátták Jézust a víz tetején járni, megrémültek. Mármint nem Jézustól ijedtek meg, hiszen ekkor még fel sem ismerték, hogy ő az, hanem magától a látványtól: valaki jár a víz tetején a viharos tengeren. Félelmük eloszlatására Jézus így szól hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Ugyanezzel a bátorítással találkozunk akkor is, amikor a feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, s először azt hiszik, hogy kísértetet látnak.
Hogyan válaszolok arra, amikor megtapasztalom Isten közelségét, jelenlétét? Elindulok-e Jézus jobb megismerésének útján, a lelki fejlődés útján?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: