Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.

Elmélkedés:

Jézus ismét egy példabeszédet intéz tanítványaihoz. A történet az úr és szolgája viszonyát írja le. A napi munkából hazatérő és bizonyára elfáradt szolga nem pihenhet, hanem teljesítenie kell urának újabb parancsait. Csak ezt követően térhet nyugovóra. Szolgálatáért még dicséretet sem kap, hiszen ez a kötelessége. Mai szemmel nézve megalázónak tartjuk ezt a kapcsolatot, amely feltétlen függésre alapul, és amelyben az egyik embernek ki kell szolgálnia a másik minden igényét. Legalábbis akkor, ha a szolga szerepében vagyunk. Azt viszont talán észre sem vesszük, amikor mi viselkedünk úrként, mi használjuk ki a másik embert.
Az Isten és az ember kapcsolatában semmiképpen sem nevezhetjük megalázónak a szolgálatot. Jézus szolgának tartotta magát. Többször beszélt arról, hogy nem uralkodni jött a világba, hanem az embereket szolgálni. Megváltásunk szolgálata kereszthalálában érte el tetőpontját. A szenvedés és a halál vállalása bizonyítja leginkább, hogy a végsőkig engedelmeskedik az Atyának, és ez adja meg szolgálatának értékét. Azokért áldozza fel életét, azokért hal meg, akiket életében is szolgált. A szolgáló lelkületet tehát Jézustól, a mi Urunktól és Mesterünktől tanuljuk meg. Minden jócselekedet, amit embertársainknak, felebarátainknak teszünk, Istennek végzett szolgálat, s mindenért tőle várhatunk jutalmat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem! A várakozás nem elfecsérelt, elpazarolt idő. A várakozás percei, órái, napjai vagy évei meghozzák gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen. Add, hogy észrevegyem szüntelen jelenlétedet és ez jelentse számomra a boldogságot!