Napi evangélium

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

Elmélkedés:

Nem érdemes meglepődnünk a tanítványok kérdésén, amivel a mai evangéliumi rész kezdődik. „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Bennünk is, minden emberben olykor megjelenik a nagyravágyás. Tiszteletre, elismerésre, megbecsülésre vágyunk. Mértéket tartva semmi gond ezekkel a természetes emberi vágyakkal, csak ne essünk túlzásba! Miért járna nekünk több tisztelet, mint bárki másnak? Mindannyian Isten képmásai vagyunk s ebből fakadóan mindenkit egyformán megillet a tisztelet és az emberi méltóság. Jogosan várunk elismerést a munkánkért és szolgálatunkért, de az önzetlenség is érdem, amelyért majd Istentől kapunk elismerést, jutalmat.
A kérdés valójában az, hogy kinek a dicsőségét akarjuk szolgálni, előmozdítani? A magunkét vagy Jézusét? Amikor Jézus egy gyermeket állít a tanítványok elé, akkor arra akar rámutatni, hogy egy gyermek kicsinységéből tanulhatjuk meg a nagyság titkát. Az ókori időkben és társadalmakban egy gyermeknek nem voltak jogai, nem voltak kiváltságai. Élete az apjától függött. Egészen természetes volt számára, hogy életét, önmagát a szüleire bízza. Keresztény emberként ilyen feltétlen bizalommal kell életünket felajánlani Istennek, akinek gyermekei vagyunk. Engedelmességünk és akaratának teljesítése a mi bizalmunknak és szeretetünknek a jele.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a rosszakaróinkat is szeressük, mindazokat, akik ellenségesen viselkednek velünk vagy bántalmaznak minket. Ez annak a jele, hogy az emberi könyörtelenség helyett az Atyától tanult irgalmasság győzhessen bennünk. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot. Taníts minket, Urunk, az őszinte, szívből jövő megbocsátásra!