napi evangelium






Napi evangélium


2024. július 26. – Péntek

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

Mt 13,18-23


Elmélkedés:

Jézus példabeszédei megszólítják és gondolkodásra késztetik a hallgatóságot. A példákat az érti meg igazán, aki a szereplők helyébe tudja képzelni magát. Ennek köszönhetően a történetek fordulópontjai lehetőséget adnak a változásra, a megtérésre az ember számára. A hallgató szereplővé válik, s ezáltal egy új világ tárul fel számára.
A példabeszédek zöménél többféle lehetőségünk is van, hogy magunkat gondoljuk a történésekbe. A magvetőről szóló beszédből és ma olvasott jézusi magyarázatából elsősorban az következik, hogy a köves, a bogáncsos vagy a jó talaj valamelyikébe helyezzük magunkat, akik befogadjuk az isteni tanítás magvait.
Egy másik lehetőség, hogy mi vagyunk a magvetők, akik elhintjük, azaz továbbadjuk a Jézustól hallottakat. Korábban már volt szó arról, hogy Isten országa állandóan növekszik, legalábbis akkor, ha a keresztény emberek dolgoznak, fáradoznak ezért. Mennybemenetele előtt Jézus úgy rendelkezett, hogy apostolai folytassák az ő szolgálatát, folytassák az igehirdetést. Az Egyház azóta is ennek a küldetésnek engedelmeskedik, s e folyamatba minden kor keresztényei bekapcsolódnak, hogy az új nemzedékek megismerjék az üdvösségre vezető igazságot. Kész vagyok-e szavaimmal, cselekedeteimmel és egész életemmel Isten üzenetét hirdetni?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Mindkettő kincs és forrás számunkra. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: