napi evangelium






Napi evangélium


2024. június 16. – Évközi 11. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

Mk 4,26-34


Elmélkedés:

Isten uralma
Márk evangéliumának első fejezeteiben Jézus számos cselekedetéről és csodájáról olvasunk, majd ezt követően az evangélista áttér az Úr tanítására. Márk írásában hiába is keresnénk olyan hosszúságú beszédeket, mint például Máté evangéliumában a hegyi beszéd. Márk nagyon röviden és tömören jegyzi le Jézus beszédét, s ennek oka nem az ő szűkszavúsága vagy tájékozatlansága, hanem egyszerűen az, hogy időben az ő műve előbb keletkezett, mint a többi evangélium. Máté és Lukács már évekkel később írja meg evangéliumát, amikor a jézusi tanítás már gazdagabban élt a szóbeli hagyományban.
A tanítás bemutatása a magvetőről szóló példabeszéddel kezdődik, amely Isten országát, annak megvalósulását és növekedését szemlélteti. A szentírástudósok alapvetően két irányba indulnak el a történet értelmezése kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a példázatban szereplő magvető Jézus, aki Isten országának örömhírét, tanítását, mint jó magot veti az emberek szívébe. A másik elképzelés szerint a magvető inkább Krisztus követőit, tanítványait jelképezi a történetben, azaz a keresztény embereknek minden korban azon kell fáradozniuk, hogy az Úr művét folytassák. Isten igéjét, az örök életre vezető igazságot nekünk kell elvetnünk a mai világ emberének szívébe, hogy Isten országa fennmaradjon és növekedjen. A növekedést ugyan maga Isten biztosítja kegyelme által, de a mi közreműködésünket és szolgálatunkat kéri, hogy országa, uralma jelen legyen a világban.
A földbe vetett mag az emberi akarattól és tevékenységtől függetlenül indul növekedésnek. Az ember elvetette, elhintette a magot s ezzel elvégezte a maga feladatát. Pillanatnyilag nincs más teendője, mint türelemmel és bizalommal várni, hogy a mag kikeljen, aztán pedig fejlődjön a növény az aratásig. A növekedés módját vagy ütemét sem az ember szabja meg, hanem minden úgy történik, ahogyan azt a világot teremtő Isten elgondolta. Íme, ez egy olyan dolog, amit az ember nem tud egészen az irányítása alá vonni. A modern növénytermesztési módszerekkel lehet a növekedést valamelyest siettetni vagy késleltetni, de ettől még nem gondolhatja senki, hogy kézbe vette az irányítást, mert egy váratlan időjárási körülmény hamar keresztülhúzhatja az emberi számításokat.
Mindez igaz az Isten országára is. Itt is van feladatunk, olyan feladat, amellyel maga Jézus bíz meg minket. Az Úr arra hív minket, az ő tanítványait és követőit, hogy legyünk a munkatársai az igehirdetésben. Igen, bennünket is megbíz azzal, hogy munkálkodjunk Isten országának terjedése, növekedése érdekében. És ha teljesítettük a ránk bízott feladatot, akkor bizalommal és türelemmel kell várnunk, hogy Isten kegyelme a maga idejében meghozza gyümölcsét. Nem kell a dolgokat sem gyorsítanunk, sem lassítanunk, Isten majd gondoskodik róla, hogy legyen mit aratni.
Jézus példázatai alapján Isten országának különböző jellemzőit fedezhetjük fel. Egyrészt Isten országa már megvalósult, másrészt eljövendő. Jézus fellépésével már elkezdődött, de még nem teljesedett be. Megtapasztalható a jelenben, de még várni is kell rá. Az ország jellemzője továbbá, hogy személyes, bensőséges, az egyénre vonatkozik, ugyanakkor külső megnyilvánulásai is vannak. Aki magába fogadja Isten országát, az ettől kezdve azon is munkálkodik, hogy mások is ugyanezt tegyék. További szempont, hogy az ország elsősorban Isten kegyelmének köszönhetően növekszik, ugyanakkor az emberi közreműködésnek is szerepe van terjedésében, sőt, Isten ezt adja feladatként nekünk. Ahol megvalósul az Isten országa, ott az embereket nem a hatalomvágy vezeti, hanem elfogadják életükben Isten uralmát.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az örök élet tanításának jó magját veted el szívünkbe. Segíts, hogy jó, termékeny talajra hulljon lelkemben az isteni üzenet! Segíts, hogy a megértés szándékával hallgassam, olvassam Isten szavát! Segíts, hogy értelmemmel és akaratommal befogadjam Isten országát, mint lelki valóságot! Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezet. Segíts törekvésemben, hogy megéljem, megvalósítsam mindazt, amit közölsz velem! Add, hogy küldetésemnek tekintsem az örömhír hirdetését!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: