Napi evangélium

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.

Elmélkedés:

Jézus szíve ünnepét követően ma Szűz Mária szíve áll tiszteletünk középpontjában. Mária szíve a megtestesült Ige, Jézus Krisztus iránti anyai szeretet és a megváltott emberek iránti anyai szeretet jelképe. Mária kilenc hónapon át, a megtestesülés pillanatától az Úr születéséig szíve alatt hordozta az Üdvözítőt. Anyai szeretete, gondoskodása és aggodalmai a későbbiekben is megmutatkoztak, egészen a keresztig elkísérték fiát, Jézust. Életének egy olyan jelenetét idézi fel a mai evangélium, amely aggódó anyai szeretetének jó példája. Egy jeruzsálemi zarándoklat alkalmával az ekkor tizenkét éves Jézus a városban marad. A hazafelé, Názáretbe induló Mária és József nem találják őt, ezért visszafordulnak, s csak három nap aggódó keresés után találják meg őt a templomban.
A történet azzal a kijelentéssel zárul, hogy Jézus „szavait anyja mind megőrizte szívében.” A mi részünkről is a Jézus iránti szeretet megmutatkozása az, ha szívesen hallgatjuk az Úr szavait, rendszeresen elmélkedünk tanításáról és életünk cselekedeteiben megvalósítjuk mindazt, amit megismerünk. Bízzuk életünket az isteni gondviselésre! Ajánljuk fel életünket Istennek annak reményében, hogy ha vele élünk, halálunk és feltámadásunk után is vele élhetünk majd az örökkévalóságban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!