napi evangelium






Napi evangélium


2024. május 3. – Péntek, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”

Jn 14,6-14


Elmélkedés:

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepének evangéliuma az utolsó vacsora termébe hív minket. Jézus arról beszél, hogy egyedül általa ismerhetjük meg az Atyát és általa juthatunk el hozzá. Az apostolok szinte teljesen szótlanul hallgatják Mesterük búcsúbeszédét, de ezt hallva Fülöp a következőt kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérés úgy hangzik, mintha nem is hallotta volna meg az Úr korábbi szavait, ezért Jézus újra elmondja, hogy aki őt látja, az tulajdonképpen az Atyát látja. Aztán hozzáteszi: „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Az Atya és a Fiú szeretetközösségére és cselekvési egységére utalnak ezek a szavak, amelyeket igaz kinyilatkoztatásnak kell tartanunk.
A kijelentésben visszacsengenek azok a szavak, amelyeket János evangélista írásának kezdetén olvashatunk: „Istent soha nem látta senki, az Egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezen a helyen, tehát az Ige-himnuszban János evangélista hitvallását olvassuk, amely egyúttal az Egyház hite is. Az utolsó vacsorán viszont már Jézus mondja ki ugyanezt önmagáról.
Mi a tartalma ennek a kijelentésnek? Jézus személyében jelen van az Atya. Jézus cselekedeteiben az Atya irgalmassága mutatkozik meg. Jézus tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus arcára tekintve az Atya arcát láthatjuk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: