napi evangelium






Napi evangélium


2024. április 20. – Szombat

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Jn 6,60-69


Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítás utáni beszédében Jézus az örök élet kenyerének nevezte magát és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel. Szavait hallva néhány tanítványa elhagyja őt. Jézus megtehetné, hogy marasztalja őket, leülhetne velük külön, hogy még érthetőbben kifejtse a korábban mondottakat, de nem teszi. Hívhatná őket, hogy gyertek, beszéljük meg még egyszer ezt az ügyet, ne hozzatok elhamarkodott döntést, fontoljátok meg még egyszer a dolgot, de nem mond ilyet nekik. Tiszteletben tartja döntésüket. Megtehetné azt is, hogy visszaszól nekik. Mondhatná, hogy nem a beszéd kemény, hanem ti vagytok puhák, könnyűek, ingatagok. Szemükre vethetné, hogy ti vagytok gyengék ahhoz, hogy elfogadjátok az igazságot. De az Úr ezt sem teszi, nem akarja megbántani őket.
Őt biztosan bántja az ő váratlan távozásuk. Bántja, különben nem kérdezné apostolait: „Ti is el akartok menni?” Kérdésére Péter hitvallása következik: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Ez a hitvallás nem csupán Péter, hanem a többi apostol lelkületét, szándékát is tükrözi. Lám, ők megértettek valamit Mesterük tanításából. Ők eljutottak a hitnek egy szintjére, pedig ők sem hallottak többet, mint azok, akik távoztak.
Felismerem-e, hogy Jézus szava az örök életre vezet?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te valóban sokat kívánsz tőlünk. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az eskünél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben! Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem saját akaratomról egészen lemondani, hogy semmi ne akadályozzon az örök élet felé!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: