Napi evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Elmélkedés:

A feltámadás tanúi
A húsvéti időszakban a feltámadt Jézus megjelenéseiről szólnak az evangéliumok. Ezek a történetek hitünk erősödését segítik. Milyen tanításokat és üzeneteket hordoznak ezek a jelenések a húsvéti hit tartalmáról?
Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de helyesebb volna Krisztus feltámasztásáról beszélnünk. Ez a szóhasználat egyáltalán nem idegen a Szentírás kifejezésmódjától, hiszen a feltámasztást Szent Lukács evangélista és Szent Pál apostol kifejezetten az Atyának tulajdonítja. Az Apostolok Cselekedeteiben például a következőket találjuk: „Az élet szerzőjét megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból” (ApCsel 3,15), továbbá: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek” (ApCsel 5,30). Az apostol leveleiből is idézzünk néhány példát: „Mi hiszünk abban, (azaz Istenben,) aki feltámasztotta a halottak közül Jézus Krisztust, a mi Urunkat” (Róm 4,24). „Tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal” (2Kor 4,14). Az Atya „hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a mennyekben” (Ef 1,20). Ezek a szentírási kijelentések egyértelművé teszik, hogy Krisztus feltámasztása a mennyei Atya cselekedete. Itt válik igazán nyilvánvalóvá, hogy Isten az élet és a halál ura, akinek hatalma van életet és új életet adni az embernek. A teremtő Isten újjáteremtő szeretetét csodálhatjuk meg Jézus feltámasztásában. Bár a kereszthalál pillanatában úgy tűnt, hogy az Atya is elhagyta a Fiút, a feltámadásban bizonyossá vált számunkra, hogy valójában az Atya hűséges maradt a Fiúhoz, hűséges a szeretethez.
A húsvéti beszámolók másik fontos tanulsága, hogy a hitnek szilárd alapja van mind az apostolok, mind a mi számunkra. A hit nem légből kapott híresztelésekre vagy feltételezett látomásokra alapul. A feltámadása után megjelenő Jézus tanújelét adja annak, hogy él. Megmutatja sebhelyeit és az apostolok szeme láttára eszik. Eloszlatja Tamás apostol kételyeit, miként arról az elmúlt vasárnapon hallottunk, és megszünteti apostolai félelmét, ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk. Vajon képesek vagyunk-e az apostolok szemével nézni a feltámadt Krisztust? Akarjuk-e szemlélni és érinteni a kereszten szerzett sebeit, hogy hitre ébredjünk? Van-e bennünk bátorság, hogy mi is Istenre bízzuk életünket? A húsvét titkában hinni, a feltámadásban hinni, Isten új életet adó erejében hinni azt jelenti, hogy egész életünket Istenre bízzuk. Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy örökre és teljesen az Atyának él. És ebből az is következik, hogy nekünk is Istennek kell élnünk, hogy halálunk és feltámadásunk után örökre Istennel élhessünk.
Az apostolok hitének a Jézussal való személyes kapcsolat az alapja. Az apostolok azzal a meggyőződéssel válnak a feltámadás tanúivá és bátor hirdetőivé, hogy személyesen találkozhattak Jézussal. A feltámadás eseménye válik igehirdetésük legfontosabb elemévé, tehát Jézus feltámadásának fényében kezdik értelmezni és hirdetni Mesterük korábbi csodáit és beszédeit. Számukra is és hallgatóik számára is a Jézus feltámadásába vetett hit a döntő, s nem az, hogy miként történhetett meg korábban egy-egy csodás gyógyulás vagy hogyan kell értelmezni egy jézusi példabeszédet. A Feltámadottal való találkozás élménye válik hitük biztos alapjává.
Érdemes elgondolkodnunk a mai evangélium utolsó kijelentésén, amely így hangzik: „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48). Jézus egykor arra hívta az apostolokat, hogy életének, cselekedeteinek, tanításának tanúi legyenek, most pedig arra ad nekik küldetést, hogy mindezen túl halálának és feltámadásának tanúi legyenek. A kezdeti időkben az apostolok tanúságtételének, a későbbi századok során az Egyház tanúságtételének köszönhető, hogy az emberek megismerhetik Krisztust. A húsvéti beszámolók indítsanak bennünket arra, hogy hitünkről mi is tanúságot tegyünk! Legyünk Krisztus feltámadásának hirdetői!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem! Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!