Napi evangélium

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.

Elmélkedés:

A kereszt titka
Nagypénteken Krisztus keresztáldozatára és halálára emlékeznek a keresztények világszerte. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében felolvassuk (vagy a templomi kórus elénekli) Jézus szenvedéstörténetét, a passiót, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai egyszerű szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket. Jézus nincs egyedül a keresztúton. Vele vannak a katonák, akik a kereszt súlya alatt többször földre roskadó Jézust korbáccsal kényszerítik, hogy felkeljen és tovább menjen. Ők nem Jézus ellenségei, csak a halálos ítélet végrehajtói, akik feladatukat végezve teljesítik a kiadott parancsot. De ott vannak körülötte ellenfelei is, akik végre elégedettek lehetnek, mert elérték céljukat, sikerült Pilátusból kizsarolniuk a halálos ítéletet Jézusra. És ott tolong Jézus körül a gúnyolódó és szitkozódó néptömeg, amely néhány nappal korábban még éljenezve köszöntötte a királyként Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Sok bámészkodó pedig bizonyára kicsit távolabbról figyeli a városból kivonuló sokaságot, talán észre sem veszik a katonák között a keresztjét görnyedten hordozó Jézust. Ők ugyan mind ott vannak Jézus körül, de lelkükben távol állnak tőle, s nem részesednek szenvedéséből.
Rajtuk kívül viszont ott vannak azok is, akik együttérzéssel viseltetnek Jézus iránt. Mária, Jézus édesanyja, aki kisebb utcákon haladva próbál elébe kerülni a menetnek, hogy közelébe kerülhessen szenvedő fiának. És ott van Cirenei Simon, akit arra kényszerítenek a katonák, hogy segítsen Jézusnak, s ezáltal társa lesz a kereszthordozásban. De jelen van Veronika is, aki együttérző szeretettel lép Jézushoz, hogy kendőjével megtörölje az Úr véres arcát. Az út mellett pedig mindenütt ott állnak a síró jeruzsálemi asszonyok. Ők valamennyien részeseivé válnak Jézus szenvedésének.
Bár a keresztúton sokan kísérik Jézust és a Golgotán is sok ember jelen van, mégis a kereszten egyedül van Jézus. A keresztre feszítés gyötrelmét, az utolsó órák kínjait egyedül és magányosan éli át. Ide már senki nem tudja követni. Egyedül kell magára vennie bűneink terhét, egyedül kell végrehajtani a mindhalálig való engedelmesség által a megváltást. A kereszten Jézus azt érzi, hogy mindenki elhagyta. Így imádkozik: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Azt érzi, hogy még az Isten is elhagyta. Végső leheletével mégis neki ajánlja fel önmagát: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Mt 27,46; Mk 15,34). Halálával beteljesedett a megváltás. Teljesítette küldetését, „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Hittel várjuk, hogy az Atya felmagasztalja és feltámassza a halálból.
Mit üzen nekünk a kereszt? Tudnunk kell, hogy az első keresztény századokban nem volt szokás a keresztre feszített Jézus testét ábrázolni. Helyette inkább csak a kereszt jelet használták a test nélkül, illetve a bárányt, amely a Megváltót jelképezte, aki áldozati bárányként ajánlotta fel magát. A VI-VII. században kezdenek megjelenni a keresztre feszített Jézus ábrázolások. Kezdetben az élő Krisztus jelenik meg a kereszten, aki felemeli fejét, nyitott szemekkel az égre néz, s aki a kereszten győzedelmeskedik a halál felett. A keresztábrázolások másik formája a halott Jézus, de ez csak legalább száz évvel később jelenik meg a keresztény művészetben. A kereszten függő halott Jézus fején töviskoszú van, szeme csukva, feje lehanyatlik, teste összeroskadt.
E kétfajta ábrázolásmód a kereszt titkának két oldalát mutatja be számunkra. Jézus egyrészt valóságos Isten, ő a mennyei Atya Fia, aki diadalmaskodik a halál felett, másrészt valóságos ember, akinek emberként kellett megtapasztalni a szenvedést és átélnie a halált. Jézus szenvedése és halála nem volt értelmetlen, hanem ez szerezte meg számunkra a bűnbocsánatot, az Atyával való kiengesztelődést, a megváltást és az üdvösséget. Krisztus arra hív bennünket, hogy ne utasítsuk vissza életünk keresztjeit, hanem vegyük fel minden nap és kövessük őt. A kereszt titkának megértéséhez csak saját keresztünk elfogadása és türelmes hordozása visz közelebb, s ehhez maga Jézus ad nekünk erőt. Ha vele élünk, eljuthatunk az örök életre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!