napi evangelium






Napi evangélium


2024. március 28. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15


Elmélkedés:

Az Úr ajándéka
Az utolsó vacsorán történtek elbeszélését János evangélista ünnepélyes bevezetéssel kezdi. „Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.” Az ünnepélyes megfogalmazás tartalma rámutat Jézus szeretetére, mint a most kezdődő történések legmélyebb okára és mozgatójára. A tanítványok lábának megmosása, az Oltáriszentség ajándékozása, valamint Jézus hamarosan kezdődő szenvedése és kereszthalála mind-mind szeretetéből fakadó cselekedetek. Igen, elérkezett az óra, Jézus órája, a cselekvés órája, az áldozat órája, az önajándékozás órája, az engedelmesség és a szolgálat órája, elérkezett a szeretet ideje.
A tanítványok lábának megmosása mellett az utolsó vacsora másik jelentős eseménye az Eucharisztia alapítása, azaz az Oltáriszentség ajándékozása, amelyben a mi Urunk saját testét és vérét adta nekünk. János ugyan nem számol be erről írásában, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában, valamint Szent Pál apostol korintusiaknak szóló első levelében megtaláljuk ennek elbeszélését (vö. Mt 26,20-29, Mk 14,17-25, Lk 22,14-23 és 1Kor 11,23-26). Az esemény a szentmise szertartásából jól ismert mindannyiunk számára. Jézus, mielőtt szétosztotta volna apostolainak a kenyeret, ezt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Majd a borral telt kelyhet ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik.”
Amikor most az Oltáriszentség alapítására emlékezünk, lélekben belépünk abba a „tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiségbe” (Lk 22,12), amely az utolsó vacsora helyszíne volt Jeruzsálemben. Minden templom, amelyben a hívek rendszeresen összegyűlnek az oltár körül a szentmisére, az utolsó vacsora terme, ahol Jézus immár nem a tizenkét apostolnak, hanem mai tanítványainak, tehát nekünk adja testét és vérét az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kéri tőlünk, hogy csatlakozzunk áldozatához, fogadjuk el, vegyük magunkhoz testét. A szentmisén való részvétel még nem jelenti feltétlenül a szentmise kegyelmeiben való részesedést. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki csupán hagyományból és megszokásból megy el vasárnaponként a szentmisére, de úgy megy haza a templomból, mintha mi se történt volna, azaz nem érintette meg szívét a szent cselekmény. Ezzel szemben Jézus azt szeretné, hogy figyelmesen hallgassuk meg tanítását a szentmise első részében, majd ezt követően részesedjünk áldozatában. A kenyérrel és a borral együtt ajánljuk fel önmagunkat és egész életünket Istennek, és a szentáldozásban vegyük magunkhoz az ő testét. Minden szentmisében arra hív minket a mi Urunk, hogy megértsük és elfogadjuk az isteni szeretet ezen felülmúlhatatlan ajándékát, aki maga Krisztus.
Az első keresztények számára Krisztus tanítványának lenni egyrészt azt jelentette, hogy hittel hallgatták az apostolok Jézusról szóló tanúságtételét, a krisztusi közösséghez tartoztak, egyek voltak az imádságban és a szeretetben. Másrész pedig az a keresztény volt egységben Krisztussal és az ő Egyházával, aki részt vett a kenyértörés szertartásán, a szentmisén. Az Oltáriszentség tehát a Krisztussal való élő kapcsolatot jelenítette meg számukra. Emellett az Oltáriszentség Krisztus szentségi jelenléte is, s ez a titokzatos és valóságos jelenlét az Egyház legnagyobb kincse. A szentmise ugyanezért fontos a mi számunkra is. Ez a szentség a Krisztussal és az Egyházzal való közösség jele. Az járulhat ugyanis szentáldozáshoz, aki teljes közösségben van az Egyházzal és a Krisztussal való lelki egységet is helyreállította azáltal, hogy a szentgyónásban megvallotta bűneit. Az Eucharisztia azt jelzi számunkra, hogy Jézus nem hagyja magára tanítványait, hanem szüntelenül velünk van, köztünk lakik.
Krisztus a mi lelki táplálékunk. Az Eucharisztia építi az Egyházat és éltet minden keresztényt. Az Oltáriszentség, Krisztus valóságos teste az örök élet kenyere számunkra. Vegyük és együk Krisztus testét, hogy örök életünk legyen!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: