Napi evangélium

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”

Elmélkedés:

A keresztút hitre nevel
Egyházunk hagyománya szerint a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amellyel Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ennek során olvassuk fel az Úr bevonulásáról szóló evangéliumi részletet, az evangélium helyén pedig a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete hangzik el.
Szent Márk evangélista beszámolója szerint Jézus egy szamár hátán ülve érkezik Jeruzsálem városához. Jövetelével egyidőben zarándokok sokasága érkezhetett, hiszen közeledett a zsidók húsvéti ünnepe. Az emberek nem a városból jönnek elé, tehát nem az érkező fejedelemnek szóló fogadás ez, hanem mintegy bevezetik Jézust Jeruzsálembe. Az emberek spontán módon cselekszenek. Részükről nincs nyoma semmiféle előkészületnek vagy szervezkedésnek. Amint megpillantják Jézust, egyszerűen eszükbe jutnak a szamárháton érkező Messiásról szóló prófétai jövendölések s ennek hatására cselekszenek. Ruháikat leterítik az út porába Jézus elé, s ezzel kifejezik, hogy a Messiást tisztelik az érkező Jézusban. Szintén erre utalnak örvendező felkiáltásaik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,10).
A bevonulással Jézus megérkezik végső céljához, küldetése beteljesítésének helyszínére. Ezt követően már csak egy rövid időre vonul vissza Betániába (vö. Mk 11,11). Többet már nem járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Tanításának helye a következő napokban a templom lesz, az Atya háza, az Isten háza.
A nagyböjt idején bőségesen volt és van időnk arra, hogy Krisztus kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a virágvasárnapi és nagypénteki passió, a szenvedéstörténet többszöri elolvasása az evangéliumban mind-mind abban segítenek minket, hogy Krisztus sorsában felfedezzük saját sorsunkat. A keresztút, Jézus szenvedésének útja hitre nevel, hitre ébreszt bennünket. Mégpedig egészen más módon, mint a csodák és másképpen, mint a tanítás. Az evangéliumokban többször szerepel a megjegyzés, miszerint „sokan hittek Jézusban, mert látták a csodákat, amelyeket véghezvitt” és azzal is többször találkozunk, hogy Jézus szavában, tanításában az emberek felismerték az isteni igazságot, amely hitet ébresztett bennük. A keresztút másként nevel minket hitre. Itt Jézus nem tesz semmi emberfelettit, semmi természetfelettit, itt egészen emberi arcát mutatja felénk. Most nem történik semmi rendkívüli. Most csak az történik, ami egy megkínzott, meggyötört, keresztre szegezett emberrel történhet: meghal. És mégis ez a halál nem csupán a római századosban ébreszt hitet, hanem bennünk is. Igen, megszülethet bennünk a hit, ha a megfeszített Isten keresztje mellé nem csak odaképzeljük, hanem odaállítjuk a magunk keresztjét, megfeszített emberségünk keresztjét. A keresztútját járó ember tehát valóban a hit útját járja. Mindannyiunk élete keresztút, amelynek állomásai a hit újabb és újabb szintjét jelentik. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre a hit útján. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre, nem jutunk sehová.
A mai nappal elkezdődik a nagyhét, amely során nagycsütörtök este leülünk majd Jézus mellé az utolsó vacsora termében, s aztán meghív minket az Úr, hogy virrasszunk vele szenvedésének éjszakáján. Nagypénteken lélekben elkísérjük őt a Golgotára, ahol bűneinkért, megváltásunkért meghal a kereszten. Másnap, húsvét éjszakáján együtt ünnepeljük feltámadását, majd hajnalban sírjához indulunk. Ott hitünk jutalmaként már nem a halott Jézus testét fogjuk megtalálni, hanem találkozhatunk az élő, a feltámadt Krisztussal.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.