napi evangelium






Napi evangélium


2024. február 26. – Hétfő

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,36-38


Elmélkedés:

Az irgalmassággal kapcsolatban két dolgot meg kell különböztetnünk egymástól. Az első, amikor mi részesedünk Isten irgalmában, azaz az irgalomban gazdag Isten megbocsátja bűneinket. A másik pedig az, amikor mi gyakoroljuk az irgalmasságot, azaz megbocsátunk embertársainknak. Az elsőnél felénk árad, a másodiknál belőlünk árad az irgalom, a megbocsátás. Ez a két dolog azonban nem egymástól független, hanem összetartoznak. Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.” Amikor tehát mi irgalmasságot gyakorlunk felebarátaink felé, akkor ennek mintája maga a mennyei Atya, az ő irgalmas szeretetét utánozzuk. Ugyanakkor egy másik szempontot is mond Jézus: „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.” A kijelentés második fele Istenre vonatkozik, ő fog megbocsátani nekünk. Ugyanez a gondolatot egyébként az Úr által tanított imában is elhangzik, mégpedig kérés formájában: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
A bosszúállás nem felel meg a keresztény ember lelkületének. Ne követeljük minden helyzetben az igazságosság érvényesítését és ne az ítélkezés vágya legyen bennünk, hanem a megbocsátás szándékával közeledjünk embertársaink felé. Ugyanakkor időnként nekünk kell alázattal bocsánatot kérni másoktól.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján! Benned ismerem fel gyógyítómat és te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: