Napi evangélium

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.

Elmélkedés:

Láttuk dicsőségét
Nagyböjt 2. vasárnapján arra buzdít bennünket az evangélium, hogy Krisztus ragyogó arcát szemlélve haladjunk tovább húsvéti előkészületi utunkon. A színeváltozás eseménye azzal kezdődik, hogy Jézus kiválasztotta három apostolát és felment velük egy hegyre, amely a keresztény hagyomány szerint a Tábor-hegy volt. Miután az ószövetségi idők két legnagyobb alakjával, Mózessel és Illés prófétával beszélgetett, színében elváltozva megmutatta Péternek, Jakabnak és Jánosnak az ő isteni dicsőségét. A történet fontos mozzanata a mennyei Atya kinyilatkoztatása Jézusról, mint szeretett Fiáról. A mai vasárnapon Jézus bennünket is kiválaszt, kéri, hogy csatlakozzunk a három apostolhoz, és felvisz minket egy lelki magaslatra, hogy legalább egy rövid időre bepillantást nyerjünk abba a dicsőségbe, amely a feltámadáskor fog a maga teljességében megnyilvánulni.
A színeváltozás lényeges esemény, mert megszilárdítja a kiválasztott apostolok hitét és a mi hitünket. Az apostolok számára a hit legnagyobb próbatétele az volt, amikor Mesterüket szenvedni és a kereszten meghalni látták. Az a tény, hogy a színeváltozáskor megpillanthatták Krisztus dicsőséges arcát, segített nekik abban, hogy az Úr fájdalmas arcát látva se veszítsék el hitüket. Mert mennyire gyenge volt az ő hitük! Elfutnak és elmenekülnek, amikor Jézust elfogják a Getszemáni-kertben. Péter ugyan titokban követi a csapatot a főpap házáig, de ott háromszor megtagadja az Urat. A Golgotán már nem fogja senki sem mondani, hogy „Uram, jó nekünk itt lennünk!”, hanem mindenki elmenekül. Jézus kereszthalála után pedig félelmükben bezárkóznak az apostolok. Szinte teljesen elveszítik hitüket és végtelenül csalódottak. Hitüket csak a feltámadás és a feltámadt Krisztussal való találkozás kelti majd életre.
Az Úr színeváltozása előkészíti a kereszthordozást. Márk evangélista ugyan nem említi, de Lukács elbeszéléséből tudjuk, hogy a hegyen Jézus Mózessel és Illéssel „haláláról beszélgetett, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie” (Lk 9,31). Jézus pontosan tudja, hogy nem csak a dicsőség hegyére, a Tábor-hegyre kell felmennie, hanem az emberek megváltása érdekében vállalnia kell a szenvedést és a kereszthordozást, azaz fel kell majd mennie a Golgota hegyére, a kereszthalál magaslatára. Az Atya iránti engedelmességből és a mi üdvösségünkért Jézus tudatosan vállalja ezt a hegyre menetelt. Nekünk pedig azt mondja, hogy aki követni akarja, vegye fel keresztjét és kövesse! Ne meneküljünk el a szenvedésektől! Ne féljük felvenni és hordozni keresztünket! Türelmesen viselt szenvedéseink értékesek, mert Krisztushoz kapcsolnak bennünket. Aki vele van a szenvedésben és a halálban, Jézussal fog részesülni a feltámadásban is.
Krisztus megdicsőülése a Tábor-hegyen elővételezi a feltámadás örökké tartó dicsőségét. A színeváltozáskor az Atya szóban nyilvánítja ki, hogy Jézus az ő „szeretett Fia” (Mk 9,7), húsvétkor pedig azzal a tettel nyilvánítja ki ugyanezt, hogy feltámasztja Fiát a halálból. „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”, mondja az Atya. Ha el akarunk jutni a feltámadásra, Jézusra kell hallgatnunk, hiszen az örök élet igéi őnála vannak. Ő vezet el bennünket az örök életre. A Tábor-hegyi megdicsőülés azzal is kapcsolódik a feltámadáshoz, hogy egészen addig nem szabad beszélniük az apostoloknak mindarról, amit a hegyen láttak és hallottak. Ezt olvastuk az evangéliumban: „Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból” (Mk 9,9).
Az isteni dicsőség látásának élményével haladjunk tovább nagyböjti utunkon, amelynek végén megláthatjuk majd a feltámadás dicsőségét!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket!