Napi evangélium

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.

Elmélkedés:

Isten keresi az utat felénk
Egy leprás betegről és az ő gyógyulásáról olvasunk a mai evangéliumban. A gyógyulás jelentőségének megértéséhez tudnunk kell, hogy a bibliai időkben a társadalom, a közösség kizárta a leprásokat, azaz a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében elkülönülten kellett élniük, nem érintkezhettek az egészségesekkel. E kitaszítottsághoz járult az emberek megvetése. Azt vélték ugyanis, hogy valamilyen súlyos bűnük miatt kapták a leprát Isten büntetéseként. Harmadszorra pedig az is súlyosbította helyzetüket, hogy abban a korban az orvosok nem tudták kezelni a leprát, azaz a betegségben szenvedőknek semmi reményük nem volt arra, hogy valaha is meggyógyulnak. Abban az időben nem álltak rendelkezésre egészségügyi védőfelszerelések, azért a távolságtartás, az egészségesekkel való érintkezés tilalma volt az egyetlen eszköz a további megbetegedések megelőzésére.
A történetben szereplő leprás ember Jézusban látja azt a személyt, aki változtatni tud élethelyzetén. Így kéri az Úr segítségét: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem” (Lk 5,12). Mintha csak ezt mondaná: te meg tudsz gyógyítani engem, csak akarnod kell. Te képes vagy arra, hogy meggyógyíts engem, ha ez a szándékod. Neked hatalmad van arra, hogy meggyógyíts, ha irgalmas vagy hozzám. A leprás kérése tehát magában foglalja azt is, hogy Jézus akaratától teszi függővé saját gyógyulását, teljesen átadja magát Istennek. Ezt fejezi ki egyébként az is, hogy kérését Jézus előtt térdre borulva adja elő. Ennél a résznél Szent Lukács evangélista úgy fogalmaz, hogy a leprás beteg „arcra borulva” mondja el kérését az Úrnak (vö. Lk 5,12-16). A letérdelés és az arcra borulás ugyanazt fejezi ki, tudniillik a beteg alázatát és annak elismerését, hogy hisz gyógyítója istenségében, isteni erejében.
Márk evangélista elbeszéléséből kiderül Jézus cselekvésének indítéka: „megesett rajta a szíve.” Tudjuk, hogy ez a bibliai kifejezés elsősorban nem sajnálkozást vagy szánalmat jelent, hanem irgalmasságot. Jézus megkönyörül az emberen, kezének érintésével meggyógyítja őt. Azt várnánk, hogy ezzel vége is a történetnek, a beteg kérése teljesült, nincs helye további beszélgetésnek, legfeljebb egy rövid köszönetnyilvánításnak.
De nem ez történik, a találkozásnak ezzel még nincs vége. Jézus azt kéri a meggyógyult embertől, hogy teljesítse a törvényi előírást, azaz menjen el a paphoz, aki őt majd hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítja és visszaengedi őt a közösségbe, de másnak ne szóljon a gyógyulásról, annak körülményeiről, és ne árulja el senkinek, hogy ki volt a gyógyítója. Az illető azonban nem teljesíti a kérést, hanem mindenkinek elmondja a vele történteket. Engedetlensége természetesen nem hálátlanságának a jele, hanem annak, hogy nagy örömében nem tud hallgatni arról, hogy milyen nagy csoda történt vele.
Jézus személyében Isten keresi az utakat, a találkozási lehetőségeket az ember felé. Jézus nem a korabeli írástudók és törvénytudók kitaposott útját, nem a hagyományok útját, nem a megszokottság útját járja, hanem a maga útját. Aki el szeretné sajátítani az ő életmódját, életstílusát, életvitelét, annak csatlakoznia kell hozzá, vele kell járnia útja során. S bár Jézus mindig új utakat keres, érdemes tudnunk, hogy nem önkényesen választ úticélt, hanem oda megy, ahová a mennyei Atya indítja, oda tart, ahová az Atya vezeti lépteit. Az Úr útja tehát mindig az engedelmesség útja. Az Istennek való engedelmesség útján haladva juthatunk el az örök életre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!