Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Elmélkedés:

Krisztus királysága
Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, a mindenség királyát ünnepli az Egyházunk. A katolikus hívők, akik szerte a világon különböző országokban és különböző uralmak alatt élnek, arra gondolnak, hogy mindannyian Krisztus országához tartoznak és az ő szelíd uralma egyesít minden benne hívő keresztény embert.
Nyilvános működése előtt közvetlenül, amikor a pusztában a sátán a világ feletti uralmat kínálja fel Jézusnak, akkor ő visszautasítja ezt a kísértést. Amikor a csodálatos kenyérszaporítás után a néptömeg királlyá akarja tenni Jézust, akkor ő inkább távozik, elutasítja az emberek által felkínált királyságot. Igazi hatalommal valójában sem a sátán, sem a tömeg nem rendelkezik. Az igazi hatalom Isten kezében van, és Jézus egyedül Istentől fogadja el a hatalmat. Mennybemenetele előtt Jézus összegyűjtötte tanítványait egy hegyen és a következő szavakkal búcsúzott el tőlük: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,18-20). Jézus Istentől kapott hatalma maradandó. A világ országainak dicsősége, amit egykoron a sátán megmutatott, időközben eltűnik. Krisztus dicsősége azonban, amely szenvedésében, halálában és feltámadásában nyilvánult meg, nem múlik el soha. Ezt a dicsőséget nevezhetjük a világ végéig velünk maradó Krisztus királyságának.
Az evangéliumban arról hallottunk, hogy a végső időkben Isten ítéletet fog tartani, és minden ember elébe járul. Az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok viszont büntetésre számíthatnak. A jézusi példázat szerint emberi életünk a próbatétel ideje. Ezt a próbát azok állják ki, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak, meglátogatják a betegeket, egyszóval: segítik a szegényeket. Ezek az irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” A próbatételt azok teljesítik, akik Krisztus arcát felismerik másokban és nem mulasztják el a szeretet cselekedeteit. Aki viszont mindezzel ellentétben elmulasztja a segítségnyújtást, és megtagadja azt olyanoktól, akik valóban rászorulnak, azok nem állják ki a próbát, s jutalom helyett büntetés lesz az osztályrészük.
Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása bizonyos bölcsességet, előrelátást és felelősséget feltételez. Minden jócselekedettel kilépünk önmagunk világából, átlépjük önzésünk és saját érdekeink határait, hogy megnyissuk szívünket a másik ember felé, akiben Krisztus arcát fedezzük fel. Kilépünk a jelenből, a mai nap gondjából és a jövő felé fordulunk. Felelősséggel gondolunk arra, hogy jövőbeli örök sorsunk, üdvösségünk a jelen cselekedeteinktől is és természetesen Isten irgalmától is függ. Bölcsen belátjuk, hogy az örök élet elnyerése érdekében gyakorolnunk kell az irgalmasságot. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten jócselekedetünket látja és jól ismeri szándékainkat is, tehát legyünk valóban önzetlenek, amikor másokat segítünk! És abban is biztosak lehetünk, hogy Isten minden jócselekedetet megjutalmaz, azaz bejutunk abba az országba, amelyet készít nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézusom! Te vagy a mindenség királya. Hittel várom eljöveteledet és a veled való találkozást. Tudom, hogy életem nagyszerű lehetőség arra, hogy embertársaim segítésével kimutassam irántad való szeretetemet. Mindenkiben, de főként a szegényekben, a segítségre szorulókban téged akarlak látni, a te arcodat szeretném felfedezni, neked igyekszem segíteni. Segíts, hogy soha ne mulasszam el a segítségnyújtást és jócselekedeteim érdemként számítsanak majd a végső ítéleten!