Napi evangélium

Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Elmélkedés:

Egész életeddel szeress! Jézus korában mindenki tudta a farizeusokról, hogy a törvények legaprólékosabb megvalósítására törekszenek, illetve arra, hogy hozzájuk hasonlóan mások is maradéktalanul megtartsák mindazt, amit a mózesi törvények tartalmaznak. Részletes törvénymagyarázatot adtak mindenre, aminek az lett a következménye, hogy a kisebb törvények is nagyobb jelentőséget kaptak. Az írástudók ugyan kiismerték magukat a törvények bonyolult világában, de időnként megpróbálták meghatározni a legfontosabb parancsokat, s erről a különféle vallási csoportok képviselői sokat vitatkozhattak.
Jézust is egy szinte mindennaposnak mondható vitába akarják bevonni, amikor a legfőbb parancsról kérdezik. Ezzel szólítják meg: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” (Mt 22,36). Egyrészt próbára akarják tenni, hogy mennyire ismeri a törvényeket, másrészt állásfoglalásra akarják késztetni, hogy melyik vallási csoport magyarázatát fogadja el.
Jézus példabeszédeivel kapcsolatban többször láttuk, hogy sok esetben meglepő, meghökkentő, váratlan fordulatot hoznak, egészen eredeti üzenetet fogalmaznak meg. Jézusnak a főparancsra vonatkozó kérdésre adott válaszában első pillantásra viszont nincs semmi újdonság, semmi meglepő, semmi eredeti. Az Isten iránti szeretettel kapcsolatban a Második Törvénykönyvet idézi (vö. MTörv 6,5), az embertársi szeretet pedig a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). Mindkét előírás ismert volt a törvénytudók számára, így az a farizeus is jól ismerhette, aki a kérdést feltette. Sőt nem csak hogy ismerte, hanem ha valóban buzgó farizeus volt, akkor e törvények szerint élt.
Az Úr felelete azonban mégis újdonságot hordoz magában, hiszen az Isten iránti szeretetet és a felebaráti szeretetet egymás mellé teszi, egy szintre emeli. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a szeretet a legfőbb parancs és kötelesség az ember számára, amelynek kettős iránya van, Isten és az embertárs felé. Hogyan szeressük Istent? Könnyen beláthatjuk, hogy csak az képes szeretni Istent, aki már korábban megtapasztalta Isten szerető jóságát. Szeretetünk mindig az ő szeretetének a viszonzása. Az istenszeretet azzal kezdődik, hogy tudatosítjuk magukban azt, hogy Isten szeret bennünket. Szeretetből ajándékozott meg bennünket az élettel, szeretetből váltott meg minket Jézus, és szeretetből szeretné Isten nekünk adni az örök élet üdvösségét. Vegyük észre mindenben Isten szeretetének a jelét! Próbáljuk jóban és rosszban egyaránt felismerni és viszonozni! Figyeljünk minden élethelyzetben Istenre, az ő üdvözítő akaratára és fogadjuk el azt! Szeressük Jézust egész életünkkel!
Mit jelent felebarátaink szeretete? Kiket kell nekünk szeretnünk és hogyan? A szeretet nem csak mindenkire érvényes törvény, hanem olyan parancs, amit mindenkivel szemben kell gyakorolnunk. Jézus kérésére szeretnünk kell azokat is, akik nekünk rosszat akarnak vagy tesznek, sőt még az ellenségeinket is. Nem lehetünk személyválogatók! A szeretet mértékét a keresztény ember számára így határozza meg Jézus: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12-13). Amikor szeretettel fordulunk embertársaink felé, akkor ezt tegyük úgy, ahogyan Krisztus tette, aki mindenkit szeretett.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok, elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen! Nevelj engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek arra, hogy gyermeked vagyok!