Napi evangélium

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Elmélkedés:

A Márta és Mária házában történteket Lukács evangélista egyrészt azzal a szándékkal mutatja be, hogy érzékeltesse azt a különbséget, ahogyan Jézus és a korabeli zsidó tanítók viselkedtek a nőkkel. Jézus korában a nők alacsonyabb helyet foglaltak el a társadalmi rangsorban, mint a férfiak. A vallás terén is a férfiak véleménye számított csupán. A zsidó törvények szerint a vallási tanításokat a nőkkel ugyanúgy tilos volt közölni, mint a pogányokkal, a zsinagógai istentiszteleten nem vehettek részt és nem olvashatták a mózesi törvényt. Ezt a - napjaink kifejezését használva - hátrányos megkülönböztetést Jézus elutasítja és találkozik asszonyokkal, elfogadja gondoskodó szolgálatukat, vallási kérdésekről beszélget velük. Olyan határt lép át ezzel, amelyet egy mélyen vallásos zsidó ember, főként egy rabbi soha át nem lépett volna.
Az evangélista másik szándéka a két különböző lelkület, gondolkodás, viselkedés bemutatása Márta és Mária személyén keresztül. Márta tudja a szerepét, azt teszi, amit egy asszonynak tennie kell, ha vendég érkezik a házba. Mária kilép ebből az asszonyi szerepkörből, mert szívesebben hallgatja az Úr tanítását. Amikor az Úr Mária viselkedését dicséri, akkor ezzel nem arra bátorítja az asszonyokat, hogy háziasszonyi teendőiket hanyagolják el, hanem azt tanítja, hogy az üdvösség igéjének hallgatásához a nőknek is joguk van.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!