Napi evangélium

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Elmélkedés:

Galileai útja során Jézus gyakran tanított példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a módszerét alkalmazza. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda fiának megölésében éri el tetőpontját.
A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és küldötte.
Az események menetét olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus személyében az Atya küldöttét és lássák meg cselekedeteiben az Atya tetteit! Ha a vallási vezetők ezt megtették volna, akkor nem akarták volna Jézus halálát. A példabeszéd tehát előre jelzi Jézus, mint Isten Fiának sorsát, akit nem sokkal később elfognak és keresztre feszítve megölnek, de Isten mégis felmagasztalja őt.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret vervén bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik távozásodat követően a te nevedben, a te erőddel, a te megbízásodból hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfőbb igazságot!