napi evangelium






Napi evangélium


2023. május 13. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”

Jn 15,18-21


Elmélkedés:

Jézus figyelmezteti tanítványait, hogy őmiatta gyűlölni fogja őket a világ és üldözés éri őket. Szavainak igazságát tapasztalhatjuk, hiszen az elmúlt évszázadokban világszerte érték üldözések a keresztényeket hitük miatt. Tévedés volna azonban azt gondolni, hogy ezek az idők már elmúltak. Napjainkban sincs mindenütt vallásszabadság. Sok országban ma is üldözik, börtönbe zárják a keresztényeket, de az is előfordul, hogy papokat, missziós szerzeteseket vagy más híveket megölnek keresztény hitük miatt. Az Egyház minden korban a vértanúk közössége. Az Egyház minden korban erősödik a vértanúk tanúságtétele, helytállása láttán.
Vannak olyan országok is, ahol az állami törvények ugyan biztosítják a szabad vallásgyakorlatot a hívők számára, de ügyes módszerekkel mégis arra törekszenek, hogy az Egyház tevékenységét a templomok falai közé szorítsák.
A keresztény ember nem ijed meg a támadásoktól, hanem Istenben bizakodik. Tudja, hogy küldetését akkor is teljesítenie kell, ha mások emiatt neheztelnek rá. Az üldözéseknek az előnyét érdemes meglátnunk. A nehéz időkben derül ki valójában, hogy kik azok, akik komolyan veszik hitüket, és elviselve a nehézségeket hűségesen kitartanak, kik az elkötelezett keresztények. Vajon felismerhető-e életem alapján, hogy Krisztushoz tartozom?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: