napi evangelium






Napi evangélium


2023. május 11. – Csütörtök

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”

Jn 15,9-11


Elmélkedés:

Az emberi szavak könnyen tudnak lelkesedést kiváltani belőlünk. Sokszor meg sem vizsgáljuk a szavak mélyebb értelmét vagy azok igazságtartalmát, hanem könnyedén engedjük magunkat vezetni a hangzatos és tetszetős kijelentések által. Az ilyen emberi szavak azonban nem tudnak igazi, tartós örömet ébreszteni bennünk, s ez azonnal kiderül, ha nehezebb idők vagy próbatételek következnek. Az emberi szó által kiváltott pillanatnyi vagy rövid ideig tartó lelkesedés tehát nem egyezik meg az örömmel.
Ezzel szemben az isteni szó igazi örömre gyújtja szívünket. Az evangélium szó örömhírt jelent, melyet Jézus hirdetett egykor, s amelyet ránk bízott, hogy továbbadjuk, mint a tőle származó öröm forrását. Jézus tanításának figyelmes hallgatása, annak következetes megtartása, azaz a vele való egység a tanítványok számára a soha meg nem szűnő örömforrás. A Jézussal való beszélgetés, azaz az imádság szintén az öröm forrása számunkra, de örömmel tölt el minket annak tudata is, hogy a próbatételek után a hűségesek elnyerik az üdvösséget.
Az Úr így szól hozzánk a mai evangéliumban: „Az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Ő tehát az öröm teljességét adja, el nem múló örömöt. Ő az igazi, lelki öröm forrása. Az anyagiakhoz nem tapadó, lelki örömök forrása. Az ő jelenlétében és szeretetében való élet az igazi öröm számomra.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: