Napi evangélium

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.

Elmélkedés:

Emmausz felé és vissza
A feltámadt Jézus húsvéti jelenéseinek egyik legérdekesebb esetét, az emmauszi tanítványok mozgalmas történetét olvassuk a mai evangéliumban. Mennyi izgalmat kelt bennünk az elbeszélés! Legalábbis akárhányszor olvassuk el újra és bármennyire is tudjuk előre a végkifejletet, mégis izgalommal figyelünk a két tanítvány és az „idegen” találkozására. Mikor ismerik fel már végre Jézust? Mikor jönnek rá a beszédéből, hogy ki szól hozzájuk valójában? Mikor hull már le a szemükről a homály?
A húsvéti ünnepek befejeződtek Jeruzsálemben. Az ünnepre érkező zarándokok hazatértek. Az ünnep előtti napon Jézus meghalt, élete véget ért. Vasárnap reggel az asszonyok, akik a sírhoz mentek, még az Úr holttestét sem találták meg. A Jézus-esemény lezárult. Nincs értelme tovább maradni a városban, gondolja a két tanítvány, akik reményvesztetten indulnak haza, Emmauszba. Esetük jól példázza, hogy milyen csalódást jelentett Jézus követőinek a nagypénteki kereszthalál. S ebből a csüggedésből még az sem tudja felrázni őket, hogy az asszonyok azt állították, hogy Jézus él. Sőt miután egyes apostolok szintén üresnek találták a sírt, még ennek sem hisznek. Útközben, amikor találkoznak Jézussal, lángol ugyan a szívük, de mégsem jutnak el a felismerésre. A kenyértörés az az esemény, amely megnyitja a szemüket, s új megvilágításba helyez minden korábban történtet. Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak, ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A megvilágosodás élménye, a felismerés öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz Jeruzsálembe. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.
A két tanítvány Jeruzsálemből indul, megérkeznek Emmauszba, majd pedig visszatérnek Jeruzsálembe. Az elindulás és a visszatérés az emmauszi tanítványok esetében a közösséghez való viszonyukban is megfigyelhető. Kezdetben ők is együtt vannak a tanítványokkal, velük együtt értesülnek arról, amit az asszonyok mondanak, aztán pedig elhagyják ezt a közösséget, majd végül a Feltámadottal való találkozás arra indítja őket, hogy visszatérjenek ehhez a közösséghez és elmondják a közösség többi tagjának élményüket.
Jézus Krisztus feltámadása óta a csalódottság, a kétségbeesés, a félelem, a kishitűség bűn, aminek nincs helye az életünkben. Mert amikor engedem, hogy ezek a negatív érzések felerősödjenek bennem és eluralkodjanak életemen, akkor eltávolodok Istentől, elszakítom magamat tőle, és ebben az értelemben bűnt követek el. Amikor beletörődötten elfogadok egy helyzetet, kényszerűen elfogadom a látszatot, amely ténynek mutatkozik számomra, vagy amikor úgy vélem, hogy már nem tudok változtatni semmit, akkor azon a bizonyos emmauszi úton járok, és ez az út távol visz az Istentől a szent helyektől, a kereszt titkától, a feltámadás eseményétől. Jézus olyan jelet mutat, amely visszafordít ezen az úton, hogy reménnyel a szívemben, bátran és lelkesen keressem Isten közelségét.
A húsvéti ünnep elmúltával visszatérünk a mindennapi életbe. De nem feledkezhetünk el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetjük az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számunkra és azt, mint saját testét adja nekünk. A szentmise különleges alkalom arra, hogy lángoló szívvel hallgassuk tanítását, részesedjünk áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban. A szentáldozás mindannyiunkat arra indít, hogy tanúságot tegyünk Krisztus jelenlétéről.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, ma és minden nap megerősítem irántad való szeretetemet. Segíts, hogy életem minden napján megújuljon bennem az irántad való szeretet. Nem múló, érzelmi fellángolást kérsz tőlem, hanem azt, hogy elkötelezzem magam melletted, s elkötelezzem magam a te szeretetedben. Jézusom, te megmutattad irántam való végtelen szeretetedet, amikor a kereszten kitártad karodat, s meghaltál értem. Taníts meg engem az önfeláldozásra, s az igazi szeretetre! Taníts meg engem arra, hogy irántad való szeretetből kész legyek mindent, egész életemet odaadni neked!