Napi evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Elmélkedés:

Érintsd meg!
Húsvét 2. vasárnapján Tamás apostol történetét hallottuk az evangéliumban, aki először nem hisz apostoltársainak, majd pedig egy héttel később ő is találkozik a feltámadt Krisztussal. János evangélista először a húsvétvasárnapi eseményt írja le, majd pedig a nyolc nappal később történteket.
Emberileg mindenképpen érthető Tamás apostol kételkedése. Megérkezik a többi apostolhoz, akik azzal fogadják, hogy látták az Urat. Lelkesen elmondják neki, hogy találkoztak a feltámadt Jézussal. Az apostolok szinte büszkék a hitükre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ők is csak azért hisznek, mert Jézus megmutatta nekik a kezén és az oldalán a keresztre feszítés sebeit. Tamás sem akar többet, mint amit apostoltársai átéltek. Látni szeretné az Urat és megérinteni sebeit. Amikor Tamás megfogalmazza válaszát, nem zár be minden ajtót: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” (Jn 20,25). Nyitva hagyja szívét a hit előtt, mintha csak azt mondaná, akkor fogom elhinni, ha nekem is személyes tapasztalatom lesz róla, majd ha én is találkoztam Jézussal. Nem alszik ki benne teljesen a hit. A keresésnek ez a bizonytalansága mindannyiunkban jelen van. Mi is találkozni szeretnénk Jézussal, mi is szeretnénk megérinteni őt, újra beszélni vele. Mi is szeretnénk hinni!
Amikor egy héttel később újra megjelenik az apostoloknak a feltámadt Jézus, azonnal Tamáshoz fordul, hogy válaszoljon annak kételkedésére. Nem hagyja bizonytalanságban, nem engedi, hogy tovább kételkedjen, Jézus nem akarja, hogy a hitetlenség növekedjen Tamásban. A dicsőséges Isten újra leereszkedik, és a saját emberi szintjén szólítja meg a hitetlenkedőt. A találkozás és a megtapasztalás felébreszti a hit parázsló lángocskáját, és eleven tűzként csap fel az őszinte hitvallás: én Uram, én Istenem! Ettől kezdve már Tamás is együtt örvendezik a többiekkel, hiszen a feltámadás tanúja lett. Ő és a többi apostol indulnak, hogy tanúságot tegyenek Jézus feltámadásáról, találkozásukról és személyes hitükről.
Jézus nekünk is megengedi, hogy Tamás apostolhoz hasonlóan megérintsük sebeit és bizonyosságot szerezzünk. Nem csupán kíváncsiságból tesszük ezt, hanem azzal a szándékkal érintjük meg a feltámadt Krisztus oldalát, hogy meggyógyíthassa hitetlenségünket, eloszlassa kételyeinket és megerősítse feltámadásába vetett hitünket. Szava, felszólítása, bátorítása nem csupán Tamásnak szól, hanem nekünk is: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Ne féljünk megérinteni a sebeket! Mert nem ezzel okozunk újabb fájdalmat Jézusnak, hanem a hitetlenségünkkel. Engedjük, hogy hitet ébresszen bennünk a mi Urunk!
Az evangélium végén Szent János összefoglalja evangéliuma megírásának célját: mi, akik olvassuk vagy hallgatjuk az örömhírt, higgyünk abban, hogy Jézus az Isten Fia, és a hit által életünk legyen Jézusban. Hitünknek ezt a kincsét tovább kell adnunk. Az evangelizációnak minden korban az a célja, hogy az emberek Jézushoz kössék életüket, s benne éljenek. S bár az Egyház az evangélium hirdetésének kötelességét napjainkban is lelkiismeretesen és buzgón igyekszik teljesíteni, mégis hány és hány ember él Jézus nélkül, mert nem jut el hozzájuk senki. Talán a mi környezetünkben is vannak ilyenek.
Legyünk a feltámadás tanúi és hirdetői! Induljunk és hirdessük hittel és meggyőződéssel Jézus feltámadását!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas mennyei Atyánk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítod lelkünket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Köszönöm, hogy végtelenül irgalmas vagy hozzám. Segíts, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Úgy szemlélem sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!