Napi evangélium

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Elmélkedés:

Feltámadt az Úr!
Húsvét vasárnapján az ünnepi szentmise ezekkel a szavakkal kezdődik: Valóban feltámadt az Úr, alleluja! Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! A negyven napig tartó böjti időszak után szívünkből feltör az öröm, a feltámadás igazi öröme, mert Jézus legyőzte a halált és feltámadt! Jézus él, örökké él, és egyszer bennünket is fel fog támasztani. A halál nem fog győzedelmeskedni rajtunk, mert feltámadunk, és eljuthatunk az örök életre!
A feltámadásba vetett hitünk nem alaptalan, hanem az apostolok hitére és tanúságtételére támaszkodik, akik látták az üres sírt és több alkalommal találkoztak a Feltámadottal. A Krisztus húsvéti jelenéseiről és találkozásairól szóló evangéliumi beszámolók szerint a hit pótolja mindazt, amit érzékszerveinkkel nem tudunk megtapasztalni. A hit, mint különleges „érzékszerv” segít minket abban, hogy a feltámadás részesei és tanúi legyünk. Az evangéliumban Péter és János apostolokról olvasunk, akik az asszonyok zavarba ejtő híradása után azonnal a sziklasírhoz szaladnak, ahová Krisztus testét nyugalomra helyezték. És mit láthatnak ott? Csak egy üres sírt és azokat a lepleket, amelyek Krisztus holttestét takarták. Talán nem ezt akarták látni. Talán első pillanatban jobban örültek volna annak és megkönnyebbültek volna, ha a sírhelyen megtalálják a halott Krisztust. De az üres síron és a lepleken kívül nem láthattak semmi mást. Nem láthatták a feltámadt Krisztust. Úgy gondolhatnánk, hogy ebben a helyzetben csalódás érte őket, de az evangélista éppen ennek ellenkezőjéről számol be: látták mindezt és hittek. Megszületett bennük a hit, amely aztán hozzásegítette őket ahhoz, hogy felismerjék a Feltámadottat. Mert hit nélkül sem ők, sem bárki más nem ismerheti fel a feltámadt Krisztust.
Az üres sír mellett a Jézussal való találkozások is a feltámadás eseményét bizonyítják. Legelőször megjelenik Mária Magdolnának és az asszonyoknak, akik a nagypéntek estéjén elmaradt bebalzsamozást szerették volna elvégezni. Aztán megjelent Péternek és a két emmauszi tanítványnak, akiket ezzel fogadtak a többiek: „valóban feltámadt az Úr és megjelent Simon Péternek” (Lk 24,34), majd az egész apostoli közösségnek (vö. Lk 24,36-43). Később, egy alkalommal „egyszerre több mint ötszáz tanítványnak jelent meg” (1Kor 15,6) – ahogyan erről Szent Pál apostol beszámol, majd hozzáteszi, hogy neki is megjelent az Úr. Bár a Feltámadott az emberek számára érzékelhető testben mutatkozik meg, jelenései mégis túlmutatnak az emberi világ valóságán, azaz megdicsőült testére már nem vonatkoznak ennek a világnak fizikai törvényei. A zárva tartott ajtók sem tudják megakadályozni, ott és akkor jelenik meg és tűnik el, amikor akar. A feltámadt Krisztus azonos a keresztre feszítettel, azaz még megdicsőült testén is látszanak a keresztre feszítéskor szerzett sebei, és azonos azzal a Jézussal, akit korábban megismertek az apostolok és a tanítványok, valamint az emberek. Olyan cselekedeteket tesz, amelyek sajátosan őrá jellemzőek. Amikor például megtöri az emmauszi tanítványok szeme láttára a kenyeret, akkor ezt úgy teszi, ahogyan az utolsó vacsorán is tette (vö. Lk 24,30-31), s ennek hatására ismerik fel őt. Lehetséges a találkozás Jézussal, nem csak az apostolok és a tanítványok számára, hanem számunkra is. Induljunk és keressük őt! Boldogok lehetünk, ha megláthatjuk a feltámadt Jézus dicsőséges arcát.
A keresztény ember jól tudja, hogy a feltámadásban való hit az üdvösség feltétele. Szent Pál apostol ezt tanítja: „Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz” (Róm 10,9). Higgyünk a feltámadásban, tegyünk tanúságot Jézusról, a feltámadt Üdvözítőről!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, feltámadt Krisztusunk! A húsvéti eseményekre nincs emberi magyarázat és nincsenek bizonyítékok, de jeleket találunk: az üres sírt, az elhengerített követ, a feltámadást hírül hozó angyalt, és a sírban maradt gyolcsleplet. Jeleket, amelyeknek az a célja, hogy az emberek higgyenek, eljussanak a hitre. Mennyire nehezen akarjuk meglátni, észrevenni a jeleket! Mennyire nehezen akarunk hinni a jeleknek! Mennyire nehezen értjük meg, hogy a kereszt a megváltás jele, a feltámadás a mi üdvösségünk jele. Nyisd meg szemünket és értelmünket, hogy felismerjük a jeleket! Erősítsd hitünket, hogy feltámadásod részesei és tanúi legyünk!