Napi evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Elmélkedés:

Júdás árulásának és Péter tagadásának megjövendölése azt tanúsítja, hogy Jézus tisztában van azzal, hogy mi fog történni vele és apostolaival a következő napokban. Nem akar elmenekülni sorsa elől, hiszen ez a mennyei Atya akaratának megtagadását jelentené. Őt nem érik váratlanul az események, miként tanítványait, hanem tudatosan felkészül azokra. Amikor az árulásról beszél apostolainak, mindvégig megőrzi nyugalmát. Indulatnak vagy felháborodásnak semmi nyomát sem látjuk nála, hiszen tudja, hogy a sötétség hatalmának e cselekedete beleillik az Atya megváltói tervébe, s azzal is tisztában van, hogy a sötétség hatalma nem győzedelmeskedhet felette. Júdást is ő választotta ki, de méltatlan lett az apostoli feladatra.
Júdás árulása és Péter tagadása között látszólag nincs sok különbség, hiszen mindkettő bűn. Ez utóbbiról is előre beszél Jézus. Ebből mégis van felemelkedés, újjászületés, megtérés Péter számára. Egyszerűen fogalmazva: Péter azért képes megbánni bűnét, mert ott maradt az utolsó vacsora termében. Nem sértődött meg Mestere kijelentésén, nem távozott, mint Júdás, hanem megőrizte a lelki közösséget Jézussal. Hite, Jézus iránti ragaszkodása, lelkesedése, szeretete kimentette őt bűnéből. Péter és Júdás esete azt mutatja, hogy a gyengeségből van felemelkedés, a rosszakaratból viszont nincs.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.