Napi evangélium

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Elmélkedés:

Tanítás az élő vízről
A mai evangéliumban Jézus az élő vízről ad tanítást. Kijelentései egykor felkeltették a szamariai asszony érdeklődését, s mi is felfigyelünk rájuk. Kettejük párbeszéde rendkívül mozgalmas és fordulatos. Jézus a világ legegyszerűbb dolgát kéri, amit egy kútnál kérni lehet: merítsen neki az asszony a vízből, hiszen csak neki van korsója, az útról érkező Jézusnak nincs. Az asszony visszakérdez: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” Lám, itt van ez az ember a kút mellett, aki annyira szomjas, hogy odáig képes lealacsonyodni, hogy zsidó férfi létére egy szamariai származású nő segítségét kéri. Az ismeretlen vándor ekkor egy másféle vízről, élő vízről kezd beszélni. Az asszony újabb visszakérdezése gúnyos: „Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál?” Ezek után következik a fordulat, amikor Jézus feltárja az asszony múltját, jelezve, hogy ő jól ismeri azt, akivel beszél, az asszonynak viszont fogalma sincs arról, hogy kivel beszélget. Jézus szava igazi fordulatot hoz beszélgetőtársa hozzáállásában, s ettől kezdve már az igazság megismerésének vágyából, a lélek szomjúságából fakadnak a kérdései. A párbeszéd végére a szamariai asszony Jézusban felismeri az élő víz forrását, Jézus szavában az örök élet, az üdvösség tanítását.
Jézus valójában nem inni akart, hanem ő akarta a hit italával megkínálni az asszonyt és az embereket. És elérte célját. Néhány mondattal élő hitet ébreszt először az asszonyban, majd pedig a városból hozzá érkező emberekben, akik nem az asszony szavára hisznek benne, hanem azért, mert személyesen hallhatták tanítását.
A történet azt tanítja, hogy ismerjük fel a kimerült, a fáradt és szomjas, a mások segítségét kérő emberben az Istent! Ez a felismerés nem megy egyik pillanatról a másikra. Szóba kell állnunk a Mesterrel, és engednünk kell, hogy evilági szükségleteink szintjéről felemeljen bennünket egy magasabbra. Hagynunk kell, hogy feltárja előttünk az üdvösség titkait, s innunk kell a vízből, amely az általa megnyitott forrásból fakad. Ezt tette az asszony is, akitől Jézus vizet kért. Jézus egyetlen apró kéréssel legyőzi és megsemmisíti a hagyományokból fakadó, köztük húzódó szakadékot. A mi Urunk hozzánk is ugyanilyen irgalommal fordul, hiszen nem nézi bűneinket, nem kérdez bennünket múltunkról. Hozzánk fordul, megszólít minket, leereszkedik hozzánk, hogy felemelhessen.
Merítsünk az élő vízforrásból és nyújtsuk azt oda napjaink szomjazóinak, akikben Krisztus arcát fedezhetjük fel. Jézus a mi emberi segítségünket kéri, hogy segíthessen a rászorulókon, és enyhíteni tudja sok-sok ember testi és lelki éhségét. A nagyböjt minden esztendőben felszólít minket, hogy önmegtagadásaink mellett az irgalmasság testi cselekedeteit gyakoroljuk, azaz adjunk az éhezőknek ételt és a szomjazóknak italt, öltöztessük fel a ruhátlanokat és látogassuk a betegeket és a magányban élőket! Gyakoroljuk az irgalmasság lelki tetteit is: figyelmeztessük a bűnösöket, tanítsuk a tudatlanokat, vigasztaljuk a szomorúakat és bocsássunk meg az ellenünk vétőknek! Vegyük kezünkbe az irgalmasság letett korsóját és adjunk inni az embereknek!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!