Napi evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Elmélkedés:

Jézus alázatos, a szenvedést önként vállaló magatartásával gyökeresen ellenkezik tanítványainak nagyravágyása. Meglehetősen éles az ellentét, amelyet tovább fokoz az időbeli egybeesés. A tanítványok éppen akkor kezdenek saját felemelkedésükről gondolkodni, amikor Mesterük a rá váró szenvedésről beszél nekik.
A nagyravágyást önmagában nem érdemes erkölcsi szempontból jónak vagy rossznak minősítenünk. Ha valaki azt érti alatta, hogy neki több tisztelet, megbecsülés jár, mint másoknak, pedig valójában semmivel sem tesz többet a közösségért vagy családjáért, mint mások, akkor helytelenül gondolkodik. Abban az esetben is helytelen magatartásról van szó, ha valaki saját előmenetele érdekében minden eszközt megragad, még mások háttérbe szorítását, megkárosítását is. Nagyra törőnek szoktuk nevezni azt az embert, aki jó célokat tűz ki maga elé, céltudatosan és szorgalmasan törekszik azok megvalósítására, s e célok inkább szolgálják mások javát, mintsem az övét. Ez esetben pozitív tulajdonságról és magatartásról beszélhetünk. Az evangéliumi történetben Jézus ebbe az irányba tereli a két nagyravágyó tanítványát, Jakab és János apostolokat, mégpedig saját példájából, küldetéséből, életáldozatából kiindulva. A szenvedések kelyhéről, a szenvedés vállalásáról, a szolgáló lelkületről, az élet odaadásáról beszél nekik, amely értékes Isten szemében. Az Úr minden követőjének ezt az utat kell választania.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket.