napi evangelium






Napi evangélium


2023. február 17. – Péntek

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Mk 8,34 – 9,1


Elmélkedés:

Szent Márk evangéliumában viszonylag kevés beszédet és tanítást olvashatunk Jézustól, amely azzal magyarázható, hogy a négy evangélium közül időben az ő írása keletkezett a legkorábban. Az előzményekben a számos csoda mellett egyetlen hosszabb beszéddel találkoztunk, a magvetőről szóló példabeszéddel, amely az Isten országának növekedését mutatta be. A mai részletünkben újra tanítani kezd Jézus. Szavai nem csupán tanítványainak, hanem az egész népnek, mindenkinek szólnak. Beszédében összefoglal néhány igazságot, amelyek az ő követésének alapelvei.
Első kijelentése így hangzik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!” E szavai akkor válnak számunkra igazán érthetővé, ha a mi Urunk kereszthordozására és kereszthalálára gondolunk. Életünk küzdelmei és szenvedései új értelmet nyerhetnek, ha azokat a megváltó Krisztus türelmével hordozzuk.
Következő szavaiból valódi bölcsesség sugárzik: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja?” A birtoklásnál és a vagyonszerzésnél sokkal fontosabb, hogy az ember végső sorsára gondoljon. A jócselekedetek és a hit megvallása olyan lelki kincsek, amelyekkel üdvösségünket biztosíthatjuk.
Kérjük az Urat, segítsen minket abban, hogy mindent megtegyünk az üdvösség, az örök élet érdekében!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: