napi evangelium






Napi evangélium


2023. február 11. – Szombat

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.

Mk 8,1-10


Elmélkedés:

A két csodás gyógyítást követően Jézus egy újabb csodát tesz a pogány vidéken, ezt írja le a mai evangélium. Most nem egyetlen beteg gyógyításáról, hanem egy egész népsokaság ellátásáról van szó. A napok óta Jézus közelében tartózkodó több ezer ember jóllakik az általa megszaporított hét kenyérrel és néhány hallal. Az ószövetségi időkben, az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás korában Isten égi kenyeret, mannát adott a választott népnek, hogy gondoskodjon róluk. A kenyérszaporítási csodánál pedig Jézus személye áll az emberek előtt, aki gondoskodva az emberekről szintén kenyeret ad. A betegeknél sokkal többen vannak azok, akiknek nincsen semmi testi bajuk vagy nyomorúságuk, de éhesek. A több ezer embernek Jézus kenyeret ad.
A történet csodás eleme a szaporítás, azaz a kevésből Jézus imádságára olyan sok lesz, hogy a hatalmas tömeg jóllakik belőle. De a csodánál fontosabb a cselekedet, hogy Jézus kenyeret ad az embereknek, mert mindez az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában ugyanis Jézus a kenyeret, mint saját testét adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. S erre a kenyérre, Krisztusnak az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő testére még a csodás gyógyulásoknál is nagyobb szüksége van az emberiségnek, hiszen ez az örök élet kenyere. Az Eucharisztia Isten gondoskodó szeretetének a jele. Fogadjuk el és éljünk vele!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj erőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: