napi evangelium






Napi evangélium


2023. január 27. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.

Mk 4,26-34


Elmélkedés:

Az elvetett és termést hozó magról, valamint a hatalmas növénnyé terebélyesedő kicsiny mustármagról szóló két példabeszéd Isten országa növekedését szemlélteti. A hasonlat középpontjában nem a magot elvető földműves és nem is a talaj minősége áll, hanem figyelmünk magára a történésre, a növekedésre irányul, amelyben már nincs szerepe az emberi tevékenységnek. Az ember már elvégezte munkáját és most várnia kell türelmesen az aratásig. Közben a mag titokzatos módon növekedésnek indul és kifejlődik a növény.
Jézus példázatai alapján Isten országának különböző arculatait fedezhetjük fel. Egyrészt az ország már megvalósult, másrészt eljövendő. Jézus fellépésével már elkezdődött, de még nem teljesedett be. Megtapasztalható a jelenben, de még várni is kell rá. Az ország jellemzője továbbá, hogy egyrészt személyes, bensőséges, az egyénre vonatkozik, másrészt külső megnyilvánulásai is vannak. Aki magába fogadja Isten országát, az ettől kezdve azon is munkálkodik, hogy mások is ugyanezt tegyék. További szempont, hogy az ország elsősorban Isten kegyelmének köszönhetően növekszik, ugyanakkor az emberi közreműködésnek is szerepe van terjedésében, sőt, Isten ezt adja feladatként nekünk. Ahol megvalósul az Isten országa, ott az embereket nem a hatalomvágy vezeti, hanem elfogadják életükben Isten uralmát.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: