napi evangelium






Napi evangélium


2023. január 3. – Kedd

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Jn 1,29-34


Elmélkedés:

A tegnapi evangélium szerint Keresztelő János visszautasítja azokat az elképzeléseket, melyek szerint ő a Messiás. De azt is tagadja, hogy személyében Illés vagy valamely más próféta jött volna el. Tanúságtételének második részében, amelyet ma olvasunk, már kifejezetten Jézusról beszél.
Elsőként ezt mondja János: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Jézus a Megváltó, az ő küldetése az, hogy megszabadítsa az embereket a bűntől. Az Isten Báránya kifejezés világos utalás Jézus áldozatára, aki feláldozza magát a kereszten.
János második fontos kijelentéséből megtudjuk, hogy Jézus a Szentlélekkel fog majd keresztelni. Ez arra való utalás, hogy a vízzel történő megkeresztelkedés után, amely az Istennel való élet kezdete, a Szentlélekben való megkeresztelkedés megerősítés, az Istennel való életet teszi teljessé bennünk. A Szentlélek egészen tisztává tesz bennünket, amely lelki megtisztulás az isteni élet feltétele.
A harmadik, s minden bizonnyal a leglényegesebb kijelentés János részéről így hangzik: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” János a Szentlélek Jézusra ereszkedését látta, s ez volt számára az a jel, amely meghozta annak hitbeli felismerését, hogy Jézus az Isten Fia.
A hit új látásmódot jelent. Felismerem azokat a jeleket, amelyek új irányba, Isten felé fordítják az életemet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy a gonosz fogva akarja tartani az embert, rabszolgává tesz, nem engedi, hogy szabadon cselekedjünk. Te viszont felszabadítasz, megajándékozol minket a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhassunk. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemel, megszabadít minket és lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel élve megtaláljuk a boldogságot. Urunk, a te hatalmad nagyobb, mint a gonosz léleké. A te isteni erőd képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Segíts minket, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: