napi evangelium






Napi evangélium


2022. december 29. – Csütörtök

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”

Lk 2,22-35


Elmélkedés:

Jézus templomi bemutatásának eseményét olvashatjuk a mai evangéliumban. Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a gyermek Jézust, hogy a mózesi törvények előírását teljesítsék. Magát a templomi bemutatást az evangélista csak röviden említi meg. Számára inkább az a fontos, hogy a gyermek küldetéséről adjon tanítást. Itt lép a színre Simeon, aki hálaadó imájában elmondja, hogy ki valójában ez a gyermek. Örvendező szavaiból megtudjuk az újszülöttről, hogy az általa hozott szabadulás, a megváltás mindenkinek szól, a választott népnek, a pogányoknak, minden nemzetnek. Istent nem kiváltságosok láthatják meg, hanem mindenki.
Simeon a Messiás eljövetelét váró nemzedékeket képviseli. Örvendezik annak, hogy Isten beteljesítette egykor tett ígéretét. Most már nyugodtan várhat a halálra, mert láthatta a Messiást. Simeon esetében érdemes felfigyelnünk arra, hogy a hit a Megváltó meglátásának feltétele. A Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy nem fog meghalni addig, amíg nem láthatja az Úr Fölkentjét, azaz a Messiást, és ő hitt ennek a kinyilatkoztatásnak.
Miként a betlehemi istállóhoz érkező pásztorok elbeszélése csodálkozást váltott ki Máriából és Józsefből, a templomban jelenlévők szintén elcsodálkoznak Simeon szavain. Csodálkozásuk arra indíthat minket, hogy mi is elgondolkozzunk Isten tervének megvalósulásán és rácsodálkozzunk arra, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott nekünk Fia, Jézus személyében.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: